(Longfellow után)
Sötéten szállt le az alkonyat,
Havas tövén az ifju haladt,
Jég s hó közt lengeti zászlaját
És rajta kiváló jelszavát:
Excelsior!
Bus homloka lángszemet takar,
Szót szikrát mint ragyogó csatakard,
S ezüsthangú kürt zengzetekint
Az idegenszerü szózat int:
Excelsior!
Békés lakokból a tüzelő
Vidám-lobogva csillan elő,
Fent
rémes fényben a jégtükör, -
És keble halk sohajra tör:
Excelsior!
„Ne merd a szorost!” így szólt az agg.
„Tág s mély a döbörgő zuhatag;
Fent a vihar komoran leseng!”
De ám az ezüsthang ujra cseng:
Excelsior!
Könyörg a leányka: „Maradj, pihenj,
Hajolj nyugalomra keblemen!”
Kék tiszta szemére köny borúl;
Mégis felel, bár szive szorúl:
Excelsior!
Rettegd a korhadt gallyazatot!
Rettegd a döntő hófuvatot!”
Igy int végbúcsut a hegylakó;
De messze magasbul zeng a szó:
„Excelsior!
Midőn a buzgó szerzetesek
Hajnalban összesereglenek
Elmondani a szokásos imát,
A léget e hang hasítja át:
Excelsior!
Vándort a hű eb megleli,
S bár testét már a hó lepi,
Dermedt keziben leng zászlaja,
És rajta kiváló jelszava:
Excelsior!
Ott fekszik ékesen, tetemén
Borong a hajnali szürke fény,
S miként futó csillag, suhant
A tiszta égen át e hang:
Excelsior!
(*A nagyhirü költemény forditásának ez második kisérlete irodalmunkban. Az első Szász Károlyról van. A szerk.)
Forrás: Család könyve. Hasznos ismeretek és mulattató olvasmányok. Szerkesztik Greguss Ágost és Hunfalvy János. Pest, 1858.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése