A ki az együgyűt hálóba keríti,
Végtére magát is veszélybe meríti.
Egy éh patkány egyszer ment volt a víz szélre
Oly céllal, hogy által úsz a túlsó félre.
Hol egy szérűs kertben látott sok asztagot,
S remélte hogy lél ott holmi elhullt magot.
De mihelyt a vízbe ment, az őt elcsapta,
S tajtékzó habja közt forgott mint egy labta.
Inkább akarván hát tűrni, mint megfúlni,
Felejté a búzát, s kezdett megfordulni.
A béka hogy látta szörnyű tünődését;
Tetette szép szókkal megilletődését.
Szegény! be fuldoklott, messziről sohajta,
S gyorsan oda úszott, hogy segítsen rajta.
Jó patkány, hogy jól élj amaz asztag alatt,
Köss kettőnk lábára, így szól, egy fonalat,
Épen most akarék a más partra úszni,
S téged is örömmel által foglak húzni.
Az éh patkány vidult ily jó tanácsára,
S fonalt köt a béka s a maga lábára.
Így aztán jutottak a tó közepére,
S a hitszegő béka lebújt fenekére.
Ez álnok hajós már sok egért így elcsalt,
A fonalnál fogva fenékre vont s felfalt.
De az izmos patkány soká ellent állott,
S ím egy prédát leső gém a partra szállott;
S hogy a vízen mozgó patkány tünt szemébe
Oda menvén, vette öblös kelepébe.
Azonban a cérnán amazt is felkapta,
S az utassal együtt a révészt felcsapta.
Igazán a jószág, mely hamis úton gyűl,
Végre is idegen s gonosz kézre kerül;
Sőt hányszor nem láttuk, hogy az ily kincs tére
Az álnok módokon gyűjtőnek vesztére.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése