Kanyargó Sárviz habja ma vidámabb,
Örömtől ifjúl az ős Bartina,*
Betelt a vágya: itt a várva-várt nap:
Itthon van s itt marad Garaya!
„A dalnok ő, ki keblét meghasitá,
S nektek dalát szivestül kiszakítá!”
Királyi örökét,** jogát becsülvén
Szegzárd nagy igazságot oszt ma itt:
Mit a nemes maga szerzett szerelmén,
Koszorúban hozzuk babérait.
A honfiszívnek honfiszív kötötte,
Szerelme hirdetőjének örökre!
Mert nem tudott a lelke, csak szeretni!
Szeretni hitvest s vére magzatát;
S minél nem volt drágább szivének semmi:
Szerette ezt az árva, szép hazát!
Nap csókja szép vonásait fürössze,
Szaván magasztosúlni jertek össze!
Alig susogta el Sárviz csodáit,
Ifját betölté titkos sejtelem…
S vitte, ragadta vágya messze tájig…
Tettekre vágyva s dallva szüntelen!
De „énekértő” lányka jött mosolygva
S a győzni vágyó ifjú lett a foglya…
S „szabad halálra” Kontot míg kisérte,
Új hang varázsa hatja át dalát;
Mikor megáldatott e földi élte
S áldása lett mosolygó, kis család…
Apa-öröm ragyogta tűzhelyét be
S ez egyszer boldogságát énekelte!
De hajh! A költő sorsa érte őt is,
Lelkén hamar fogant a fájdalom!
S a minél férfi-lelket égetőbb nincs,
„Beteghalványan” jött a „drága hon”.
S nem félt, habár önlelket törje össze,
A mély sebet álmatlan’ is kötözte!
S ki első balzsamot hozzon honának,
Nagy lelke orvosára rátalál:
Tehozzád esdett. Vondd fiad’ szivedre
S tanítsd meg őt, hogy a hazát szeresse!
S a honleányszív megdobbant szavára
S mikor „Ütött az óra”, vész kitört:
Egy szív ragadta a magyart csatára
S zúgta: „kié, ha nem miénk e föld?!”
Zászlónak adta mátka szép ruháját,
Fehér kezével varrta rá: „Szabadság!”
Nemes lélek! Óh, csakhogy itt vagy újra!
Óh! kezdd el ismt kérő szózatod’,
Közöttünk annyi már feledni tudta,
Szelíd szavad mire is oktatott!
Beteg e hon megint! Nagy bűnnek rabja,
A test, hiúság lelkünk’ fogva tartja!
Tanítsd tovább szivünk a büszke multra,
Hogy az „Árpádok” népe hősi nép!
Hogy a „Harmincz nemes” fejét odaadta,
De honfiszívet konczon nem cserélt!
Hirdesd: e nép hazát, erényt imádjon
S meg nem töri őt semmi a világon!
(* Legjobb bortermő hegy Szegzárdon.)
(** A szegzárdi hét személyes táblán III. Béla királyunk gyakran személyesen szolgáltatott igazságot.) – Szerző.
Forrás: Tanulók Lapja 5. évf. 23. szám, 1898. jún. 5.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése