Maros-Tordamegye és Udvarhely között
A hegyi viz hajdan kövekbe ütközött
És ütközik ma is hegyek zugó bérczén,
Korond falu táján, sziklaszirtek érczén.
Korond közelében egy kies fürdőben,
Enyhülést találhatsz hév, nyári időben.
Kies fürdő mellett, viruló völgy felett
Két magas hegycsucson bükkök sötétlenek.
A vén bükkfák közül két várorom áll ki,
Még az utszélről is észre veszi bárki.
Firtos, Tartód ma is a két orom neve,
Régi lakóiról ezt mondja a rege:
Firtos szép úrnőjét, Firtos tündért régen
Szeretve szerették az egész vidéken.
Termete bájos volt, áldott szive, lelke,
Örömét ő folyvást csak jó tettben lelte.
Tartód szép urnőjét, Tartód tündért hajdan
Gyülölve gyülölték, s voltak vele bajban.
Termete igéző, de gonosz a szive,
Azrét soha senki nem volt neki hive.
A gonosz a jónak mindig ellensége,
A két tündér között szintén nem volt béke.
A szelid, jó lelkü Firtos tündérnőnek
A Tartód tettei már terhére lőnek.
Az életben ma is mindennapi dolog,
- Tudván tudja mindaz, a ki nők közt forog -
Hogy két szép nő békén nem lehet közelben,
Miként két éles kard nem fér egy hüvelyben.
Tartód sem volt jobb a Deákné vásznánál.
Véle egyetértést hiába is várnál.
Firtost ha dicsérték, Tartód, mint a pulyka,
Piros két orczáját mérgibe felfujta.
Látva, hogy szinezüst a Firtos ruhája,
Nosza arany szoknyát ölt Tartód magára.
S amannak ha vittek drága ékszereket,
Emez rögtön szerez százszorta szebbeket.
Mikor magasztalták annak rózsaberkét,
Tartód tündérkertté varázsolta telkét.
S hogyha jó Firtosnak szép kastélya készült,
Emennek azonnal szebb palota épült.
Széltől fogant lóra Firtos hogyha felült,
Ő még napsörényü paripáján repült.
Szivárványhidon megy Firtos haza egyszer,
A Tejuton járni a másik se restel.
De ki tudná mindazt tollhegyére venni,
Mit az egyik után másik szokott tenni.
Vagy két korsó tinta s ezer liba tolla
Mindet elsorolni vajmi kevés volna.
Tudjuk: száz szónak is egy lészen a vége,
Firtosnak bősz Tartód makacs ellensége
Irigy vetélkedés sora azt úgy hozza,
Bármit tegyen amaz, emez utánozza.
A jó lelkü tündér másat mit tehetett,
Tartód versengésén mosolygott, nevetett.
Nem törődik vele. Tartód bármit csinál,
Ő marad a saját föltett szándokinál.
Rá se hederite ádáz szomszédjára,
Várat épiteni akar nem sokára.
Össze is gyüjti hát dolgos tündéreit
S kiadja parancsát: „Még ma vár legyen itt!”
Vetekedő Tartód ezt hamar meghallja,
Irigység kigyója tenki azt sugallja,
Hogy más erős várat ő is épittessen,
Megüzeni azért Firtosnak sebesen:
„Szebb várat épitek amúgy hamarjába.
Éjfél előtt leszek várad kapujába.
S a szegletkönyveket tőbül kiemelem,
Gyors tündéreimmel váramba czipelem.”
A szelid Tündérnő nem irigyli társát.
Nem bánja, ha látja remek műve mássát.
De hogy amaz tervét ne hajthassa végre,
Legnagyobb kövekért küldöz a vidékre.
Ezer tündér gyorsan szorgos munkához lát,
Az erős szándékot nem gátolja korlát.
Hordják a nagy követ, szálfát faragják,
Ásnak-vésnek, furnak s az alapot rakják.
S a nagyszerű várnak nyolcz erős szögletét
A legeslegnagyobb kövekből képezék.
S a kővár teljesen kész lőn éjfél felé,
Fényes pompájában Firtos kedvét lelé.
Véli: dugába dől Tartód átkos terve.
S mikor az előjön, szörnyen le lesz verse.
Mert a mi megigért, már be nem válthatja,
Tetté nem válhatik gonosz gondolatja.
Hasztalan örvendett, igen jókor örült,
Mert a feje fölött im valami röpült.
Mi suhog felette oly nagy sebességgel?
Tartód s tündérei jönnek sietséggel.
Egy percz és az uj vár erős szögletének
Roppant nagy kövei hamar kidőlének,
S egy-egy kődarabot vasrudakon czipel
A tündéri csoport repülve terhivel.
Élesen hasitják a levegőeget,
Süvöltve suhannak Korond völgye felett.
S már-már sikert érnek, sikoltva felszóval,
De ime éjfélt üt s a kakas megszólal.
Elpattan a vasrud a kakas hangjára,
A kövek lehullnak Korond határára.
Igy nem teljesedett Tartód fogadása,
Sőt elkövetkezett vára leomlása.
Mert mire visszatért saját tűzhelyére,
Óriás vár helyett csak romot szemléle.
S minthogy nem élt nyugton a jó tündér mellett,
Gonosz tetteiért lakolnia kellett.
Bánatba merülve, bűneit megbánva,
Tartód elbujdosott széles e világba.
Firtos pedig soká élt nagy boldogságban,
Folyvást gyönyörködve nemes szívjóságban.
A szögletköveket korondi határnál
Megláthatnád ma is, hogy ha arra járnál,
Kifurt roppant kövek ott szerte hevernek
Intő például sok versengő embernek.
Vozári Gyula
Forrás: Tanulók Lapja 2. évad 29. szám, 1895. júl. 21.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése