Ambrozovics Dezső (1864-1919): A nemzet szól

 
Magyar vagyok,… királyomért meghalni kész,
Egy hosszu ezredév tanum reá,
S jutalmam érte mi? – a bécsi kéz!

Magyar vagyok!… s arculütöttél már megint,
Végigszántott szöges korbácsod testemen,
S felhők közül felém bitók árnyéka int!

Magyar vagyok! A nagy, az árva mostoha.
Kérő szavam reménytelen homályba vész,
S fülembe harsog az örök. Soha, soha!
.    .    .    .    .    .    .    .    .
Egy súlyos átok ég az ajkamon,
Perzsel, akár acélkohó fehér tüze,
De nem lehet, de nem szabad kimondanom!

Egy olthatatlan vágy emészti lelkemet,
Karom feszül s könyörtelen lecsapni kész…
Előre hát!… de nem szabad, de nem lehet!

Fejembe száll a vér… s tudod, magyar vagyok!
Vigyázz, könnyen kicsordul a teli pohár,
S ezerszer jaj neked – ha én föltámadok!

Forrás: Uj Idők XV. évf. 21. sz. 1909. május 23.