Mészáros Gyula (1883-1957): Idegen pusztákba

Messze innen, messze, idegen pusztákba
Varázsos erővel visszahúz a lelkem,
ezüstös folyóvíz, nyárfáknak ligetje,
Mintha integetne hivogatna engem.
Nem is a folyóvíz, nem is az ezüstje,
Nem az egész liget, csak egy-két nyírfája,
Ahova mi ketten holdas estvelenkint
Boldogan, álmodón leültünk alája.

Messze innen, messze, idegen nyíresbe’
Barna idegen lány mintha integetne…
Nem is ő hívogat, hej csak egy-egy emlék,
Eltűnt álom reám mintha sugarát vetne.
Mintha látnám újra csillagos két szemét,
Fürtös fejét amint vállamra lehajtja.
Édes szép szavának idegen zenéje
Álmodó lelkemet újra átalhatja.

Messze estem most már idegen nyírfáktól,
Az idegen lány is oly messze azóta,
Talán meg sem értett, hogy is értett volna.
Bölcsőinknek dalát sohasem hallotta.
Mégis minő bűbáj, nem is tudom én mi,
Úgy integet felém, úgy csalogat engem,
Ezüstös folyóhoz, idegen pusztákba
Varázsos erővel visszahúz a lelkem.

Forrás: Uj Idők XV. évf. 21. sz. 1909. május 23.