Ha
az utczákon mendegélek,
Vagy
dőzsölök ifjak között,
Vagy
hogyha egy templomba térek:
Egy
gondolat, melyet szövök.
Gondolgatom:
az évek tünnek
S
bármennyin is vagyunk együtt,
Mind
elmegyünk és egyikünknek
Órája
már közelben üt.
Erdő
tölgyéhez így beszélek:
Te
fák nagyapja, bár idébb
Vagyok:
korom csak úgy túléled,
Mint
túlélted apáimét.
És
így szólok a kis fiúhoz,
Kit
térdemen dédelgetek:
Én
hervadok, te majd virágozz,
Át
kell adnom helyem neked.
Minden
napon és minden évben
Átélem
ez eszméket én
S
találgatom: hol kell megérnem
Halálom?
mikor jön felém?
Hol
érem egykor meg halálom?
Csatán?
habok ölébe' lenn?
Vagy
nyugalmam sírban találom,
Kiadván
lelkem csöndesen?
S
bár mindegy a kihült tetemnek
Akárhol
senyved, porladoz,
Szeretném,
ha közel temetnek
Szülőföldem
határihoz.
Nem
bánom oszt': az ifjú élet
Hadd
zsibogjon sírom felett,
Hadd
ragyogja a szép természet
Közönynyel
túl emlékemet.
Forrás:
Orosz költők – Fordította Szabó Endre – Bp. Szépirodalmi Könyvtár Kiadóhivatala
1891.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése