Az Arany János és Petőfi Sándor között folyt levelezésből
tudjuk, hogy Arany 1848-ban Aradon tartózkodott „köznemzetőr minőségben”. Az
59. számú levél Aradon kelt november 7-én s abból kiviláglik, hogy Arany az
október 31-ke és november 5-ike közti 5 nap valamelyikén indult el Arad felé.
November 5-én már Aradon volt, mert – mint az idézett levélben írja a”znap
reggel volt egy kis komédia, a várbeliek kitörtek Új-Arad felé, de
visszaverettek”. Éppen két hetet töltött Aradon, ahová csak „más két századot
felváltani” jött s ahol 6-ra virradóra „a szalontai első század remekül viselte
magát a gyújtogatásban”. – Mint a 61. számú levélből kitűnik, „november hónap
18-án szombaton este 10 órakor” már Szalontán volt ismét, megpiihenve
babérjain. Aradon már az időben is élénk zsurnalisztikai élet folyt. Két magyar
és ugyanannyi német heti lapból értesült a közönség az ország dolgairól. A
magyar lapok közül az „Arad” igen ügyesen szerkesztett lap volt. 1848. július
elsején indult meg Bangó Pető szerkesztése mellett, de már ugyanazon év végével
meg is szűnt. Kimerítő politikai tudósításai mellett szépirodalmi cikkeket és
verseket is közölt Sárosy Gyula, az időben aradi váltótörvényszéki bíró, Gyulai
Pál, Petőfi s maga Bangó Pető írtak verseket a lapba.
Maga Arany is érintkezett aradi tartózkodása alatt Bangóval.
Erre vonatkozólag azt írja a 61. számú levélben Petőfihez: „Aradon Bangóval
ismerkedtem meg, ki téged végtelenül tisztel, de keserűen panaszkodik, hogy te
ő rá neheztelsz, stb. Azt mondja, ő nem Sárosi irányodban … szóval, igen
magasztal, még pedig, a mint hiszem, teljes őszinteséggel. Azonban quid ad te
irodalmi magasztalás most?”
De úgy látszik, Petőfinek mégis jól esett Bangó magasztalása,
mert míg a lapban megjelent eddigi verseit. („Élet vagy halál”, „Tiszteljétek a
közkatonákat”), Bangó az „Életképek” után közölte, a december 23-ki számban
csak egyszerűen Petőfi Sándor aláírással közli az „Elpusztuló kert ott a vár
alatt” kezdetű verset „Erdőd” címen,
ami arra enged következtetni, hogy e verset magától Petőfitől kapta közlés
végett.
Aranytól a december 16-ki számban közöl egy verset, melyset
hiába kerstem a Ráth Mórnál 1883-1885-ben megjelent „Arany János összes munkái”
nyolc kötetében, hiába az ugyanott 1888-1889-ben megjelent „Arany János
hátrahagyott iratai és levelezése” négy kötetében.
A vers arra az időre vonatkozik, midőn Kolozsvár eleste után
1848 november végén egész Erdély a magyar kormányra nézve elveszett s Czecz
alezredes Csucsára volt kénytelen vonulni az erélyi sereg romjaival, hogy aztán
Bem vegye át a fővezérletet. Horváth Mihály „Magyarországi függetlenségi
harczának története” 2. kiadásának második kötetében a 130,. oldalon az ügyek
ilyetén fejlődésének okát kutatva, egy szemtanú elbeszélése szerint azt írja: „Magok
azon urak, kik minden polgári s katonai hatalmat magokhoz ragadtak s másoknak
semmi befolyást nem engedtek, - ők juttatták tönkre Erdélyt, ők játszották azt,
habár akaratlanul is, az ellenség kezére.”
Ez eseményt tárgyalja a vers, mely a maga egészében a
következő:
ERDÉLY
I.
Megtörtént. Nem mondom, a mit érdemeltél –
A mit a sors mért rád szegény, szegény Erdély!
Nyomorúvá gyötre százados rabságod,
Tört erőd nem bírja meg a szabadságot.
Lánczaid lehulltak s ím azontul soká
Félve lépdel lábad, a mikép megszoká.
Gazdagon sütött rád a szabad nép (!) fénye
S még mindig szemedben börtönödnek éje.
Kialudt, kiégett vulkán vagy ma, - benned
Ama régi lángból egy szikra sem gerjed.
És ha tán gerjedne, és ha tán gyuladna,
Azt elfojtja kebled tehetetlen hamva.
Megesett, - ha nem is amit érdemeltél, -
A minek szükségkép esni kellett, Erdély.
II.
Avvagy a történet nincsen-e megírva,
És nem emlékeznél régi napjaidra?
Elfeledted volna multad annyi hősét, -
Míg szerencse pártolt s méginkább dicsőség?
Elfeledted volna – hiszen nem volt régen –
A vergődő sast az oroszlány körmében?
És hogy a kinek most lába szennyét nyalod,
Fejét ingatá az óriásnak karod?
Forrás: Irodalomtörténeti Közlemények
1892. 2. évf. 2. füzet
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése