Eszterházy Pál nádor (1635–1713) versei1

Újabb történetirodalmunk méltán fordul egyre fokozódó figyelemmel az első Hg. Eszterházy személye felé.²

A XVII. század második felének vezéregyéniségei közül csak kevesen igényelhetnék e figyelmet több joggal a királyi Magyarországon. Kiváló képviselője ő itt úgy kora műveltségének, mint – katonai és államférfiúi minőségében egyaránt – a törökverés nemzeti politikájának.

Ha ez irányt nem öröklötte volna már nagynevű atyja – gr. Esterházy Miklós nádortól, és a vezekényi csatasíkon hősi halált halt László bátyjától: okvetlen rá kelle térnie dicső eszményképének, a költő gr. Zrínyi Miklósnak nyomdokain, kihez ő – zsenge kora óta – a rokonlelkek mély vonzalmával viselteték.

Meleg közvetlenséggel tanúskodnak e felől azon sajátkezű sorai, melyekben az alig hét esztendős gyermek (1642. évi) benyomásai következőképp nyernek kifejezést:

„Nagyhöflánba vitetett atyám uram bennünket. Orsicskát is. A hová maga is eljövén, – Zrínyi Miklós uram csakhamar odajött. –

A kertben sétálván azért Zrínyi uram, engem meglátván, magához hívott. Kezemet fogván, fölemelt a földről s megcsókolt, mondván Tar Mihálynak, aki akkor ott állott:

- Nem sok ember tudja, micsoda gyermek légyen ez! – Kiremondá Tar Mihály:

- Talán szerencsés leszen, mert hetedik gyermeke az úrnak; igen is szereti, majd jobban a többinél. Kire felele Zrínyi Miklós:

-   Bár sok illyen gyermek volna Magyarországban! Kit én ugyan igen szívembe vettem akkor, s tekintvén Zrínyi uramat, eszembe vettem, hogy egyféle természetűek vagyunk. Kit nékem atyám uram már esztendővel azelőtt megjelentett vala.³

Ez a gyermek, kit Zrínyi kézszorítása és csókja ennyire boldogít, férfivá serdülve is eszében tartja s az életnek akkor igen-igen mozgalmas színpadán is fényesen igazolja, hogy hős példányképével ő „egyféle természetű”. 1663-ban már mint tábornok játszik előkelő szerepet a török háborúban. Ebben az évben vert tönkre, éppen a költő Zrínyi Miklós társaságában, egy török hadosztályt Érsekújvárnál.

S a mint e jelentékeny végvár eleste után új lángra lobbant a harczi tűz, ismét Zrínyi mellett látjuk őt harczolni a Drávánál, Berzencze, Mohács, Baranya, Babocsa, Pécs, Barcs, Türbék, Segesd vívása és a török nagyszerű eszéki hídjának felégetése körül tüntetvén ki magát. Kanizsa ostrománál, melyest Zrínyi 1664. április 28-án zárt körül, a fiatalos hévvel előretörő Eszterházy Pálnak egy ellenséges golyó kalpagját sodorta le fejéről.

Hősies magatartását Zrínyi kitüntető elismeréssel jutalmazta. Arczképével is e táborozás izgalmas napjaiban lepte meg Eszterházyt, ki a fővezér rokonszenvének e maradandó emlékét érthető örömmel sietett hazaküldeni Kismartonból aggódó nejéhez.

Nem volna helyén e lapokon kiterjeszkednem Eszterházy egész mozgalmas pályájára, - melynek levéltári adatok alapján megírt hű képe csak imént jelent meg Kassa tudós püspökének nagyfényű „Cornarójában”.⁴

A lelki rokonság azon erős érzetére azonban, mely őt Zrínyi Miklóshoz oly állandóan vonzotta – úgy hittem -, okvetlen utalnom kell akkor, midőn eddig kéziratban maradt verseiből szándékom szemelvényeket közölni.

Kétségtelennek tartom ugyanis, hogy a kismartoni főlevéltár „Fraknói Gróf Esterhás Pál Éneki” czímen őrzött kötetkéje, ha versei eredetét nem is, de összeíratását okvetlen a Zrínyitől nyert impulsusnak köszöni.

Megerősít e véleményemben azon külső körülmény, hogy Eszterházy Pál nádor idézett énekeskönyve fiatalabb öt évvel az „Adriai tenger sirénájánál”.

Mennyire sikerült Eszterházynak nagy példányképét ezen a téren is megközelítenie: - arról tegyen tanuságot ím e közlemény:

AZ KIKELETRŐL VALÓ ÉNEK.

1.

Vesd föl szemeidet és tekincs az égre,

Amaz Aquilónak kegyetlenségére;

Viszont Zephyrusnak gyönyörüségére

Mezőket újító ékes kikeletre.

2.

Serkengeti földét az napnak ereje,

És megvidámítja szép sugár zsengéje

Ki után megvidul Hesperus mezeje

S vigasságra fordul Napeák elméje.

3.

Szép kifolyó kutak kikeletben folynak

Helicon völgyéből eredetet hoznak

Gyönyörűségesen magokban ujulnak,

Az napnak fényétől ugyan megtisztulnak.

4.

Kiknek forrásokhoz az vadak járulnak

Szomuságoltásra oda folyamodnak

Gyönyörűségektől szőrökben tisztulnak

Éhséget múlatván pázsiton lakoznak.

5.

Az égi madarak szárnyokkal röbdöznek,

Az szép zöld erdőben fákra szökdécsölnek

Kis fülemilék is hajnalban fölkelnek

Vértajtékot turván szépen énekelnek.

6.

Idegen helyekről darvak is megtérnek,

Heveteges helyről közelebb kélszülnek,

Bulka⁵ forrásához sietve röpülnek

Hol az kikeletről feleletet vesznek.

7.

Rárók, kelecsenek, solymok megtisztulnak

Kikeletet érvén, magokban ujulnak;

Töredezett tollat szárnyokról szaggatnak

Szárnyok sugárival röpülést tanolnak.

8.

Kertek illatoznak sok drága füvekkel

Mezők fölöltöznek gyönyörűségekkel

Ékes liliomok szép fejérségekkel

Rozmaring és cyprus ékes zöldségekkel.

9.

Méheknek seregi az mezőben dongnak,

Mert Aristaeusnak sok hasznokat hoznak,

Virágok szinéről édességet színak

Kikkel kosárokban lépeket ragasztnak.

10.

Parnassus megindul kifolyó kutakkal,

Hol Apolló sétál az kilencz Musákkal,

Verseket számlálnak zöngő rithmusokkal

Szíveket gerjesztik szép musikájokkal.

11.

Az szép kikeletnek minyájan örülnek,

Jupiter mérgétől többé nem rettegnek,

Menyütő kövétől mert sohul nem félnek,

Laurus koronákat ő fejekre tésznek.

121.

Egy szóval mindenek mostan vígan élnek,

Erdők, vizek, mezők örömet követnek,

Ékes Nymphák, Musák virágokat szednek,

S verseimben véget gondolom már tesznek.

Vége.

Eszterházy Pál nádor: Egy kis karvoly madárról való tánczének

1.

Isten hozzád karvolykám

Gyönyörű kis madárkám

Noha talán többé nem lát orczám:

Nem felejt el még is, higyed, pennám.

2.

Légyen tehát irgalma

Véghetetlen hatalma

Rajtad a nagy Istennek oltalma,

Fényeskedjél mint szép arany alma.

3.

Áldassál váraidban

Magas kőfalaidban

Semmit ne szenvedj szép házaidban

Nyugodjál kedves nyoszoláidban.

4.

Bővelkedjél aranynyal

Pázsitszínű szmaragddal

Piros vérhez hasonló rubinttal

Tűzzel vetekedő szép gyémánttal.

5.

Előtted szép virágok:

Tarka kis tulipánok

Térdet hajtsanak zöld rozmaringok

Udvaroljanak amarintusok.

6.

Légyen szolgálód: rózsa,

Bortöltőd: szép viola,

Étekfogód: jó illatú ménta

Legkedvesb inasod: majoranna.

7.

Szekfű légyen szakácsod,

Izsóp kedves barátod,

Magas spanyor bodza asztalnokod,

Ékes narcissus is pohárnokod.

8.

Spikinárd zsállyával,

Hiacintus ruttával,

Jó balzamum kedves illatjával

Pézma tartson téged szép szagával.

9.

Gyöngyvirás musikásod

Szarkaláb virginásod,

Verőfény virág légyen dobosod,

Harang virág hangos trombitásod.

10.

Kerted teljék cyprussal,

Zöldelljék szép laurussal,

Gyümölcsözzék illatos cedrussal,

Vetekedjék híres Parnassussal.

11.

Mulatságod Zephyrus

Légyen, vagy Favonius;

Semmi kárt ne tégyen nagy Aeolus

Fergeteget hozó gonosz Eurus.

12.

Pázsiton mulatozzál,

Árnyékban játszadozzál

Fényes palotákban ugrándozzál,

Énekesedről is álmodozzál!

13.

Légy kedves egészségben

Ki vagy minden szépségben

Termeted pedig van deliségben

Barátodhoz való kegyességben.

14.

Így végzem énekemet

Enyhítvén én szívemet,

Ha már tőlem elvontad kedvemet

Ottan vedd jó néven kis versemet.

Vége.

Eszterházy Pál nádor: Arianna históriája

1.

Isten az embernek vezérli ő dolgát,

Megjegyezte Isten mindennek határát,

Senki nem gondolja ő általhágását,

Nem fél még nem látja utolsó romlását⁶.

2.

Tebrusnak vizénél az szép Arianna

Nyugszik vala egykor gyönge nyoszolába’,

Mert Cupido mutat örömöt álmába

Azt tudja, hogy fekszik Theseus ágyába.

3.

De fülemilének ékes szólásával

Fölzendült elméje igen gyorsasággal,

Felnyitá szép szemét, látja, hogy szép hajnal

Előljön röpdösve harmatos szárnyával.

4.

Ölelni kevánván Theseus szerelmét,

Gyöngén tapogatva viszi ágyba kezét;

De semmit nem talál, csak ő üres helyét,

Meghidegült ágyát és keserves jelét.

5.

Ott mindjárt elájul, de elméje megtér,

Mihelyen eloszlék szívéről az szép vér,

Ágyábul kifutni mert mesztelen is mér,

Keres, de nem talál, és ismét ő betér.

1) E közlemény egy egészen új nevet iktat költészetünk történetébe. Szerk.

2) Baralus István: „Adalékok a magyar zene történeteéhez. Budapest 1882.” És „A magyar palotás-zene eredete. Századok 1892. I.”

Thaly Kálmán: „Az 1683-iki táborozás történetéhez. Budapest 1883.”

Szilágyi Sándor: „A gróf Eszterházyak családi naplója. Budapest 1888.”

3) Kismartoni főlevéltár. Rep.: 84.

4) Bubics Zsigmond: „Cornaro Frigyes jelentései Buda ostromáról és visszafoglalásáról. Budapest 1891.” A Bevezetésben XLVI-LXVIII: „Gr. Eszterházy Pál Magyarország Nádora”.

5) A Rozáliahegy oldalán Fraknóvár fölött fakadó Vulkapatak.

6) Egyik variánsban e sor után még a következő három versszak olvasható:

Egykor nyilat vett volt Cupido kezébe,

Theseus királynak kit lőve szívébe,

Hogy Ariannának esnék szerelmébe,

Elfelejthetetlenül venné elméjébe.

Mindkét részről éget már haragos nyila,

Sütötte szívöket megemésztő lángja.

Nyughatatlanná lőn ékes Ariánna

Csak szép Theseussát mindenkor óhajtja.

Álnok kis Cupido megveté hálóját,

Gyorsasággal vévén elől ő kézíját.

Szép Ariannába lövi sebes nyilát,

Ily módon csalá meg édes királynéját.

6.

Üti fejér mellyét, szaggatja szép haját:

„Theseus szerelmem!” nagy erővel kiált,

Kifut Tebrus partra, ki maga folyását

Tengerbe adóul önti hamarságát.

7.

Az tengeren szemét széllyel el forgatja

Az partot üresen emberektől látja,

És semminek másnak szavát nem hallhatja,

Csak Echónak, kinek kősziklán lakása.

8.

De ez is bánattal szól Ariannának,

Csinál öregbülést válaszszal bujának:

Mert ha ő panaszol, szól az kősziklának,

Echo bus válaszszal nevet bánatjának.

9.

De im az sötétben egy szép hajót láta,

Dagatt vitorláját hogy könnyű szél hajtja.

„Theseus!” ismétlen „Theseus!” kiáltja,

De amaz nem hallja, mert nem is hallhatja.

10.

Int és visszahíja gyönge kezeivel,

De az hajót viszi nagy szél sebességgel,

Elkíséri végig könyves szemeivel,

Hajó szeme előtt még tengeren tűn el.

11.

Akkor leszaggatja szép aranyos haját,

Körömzéli kézzel gyönyörű orczáját;

Ott nem messze szemlélt egy magas kősziklát,

Fölhág rá s tengernek így kezdi panaszát:

12.

Oh én szerencsétlen! már eltörött kobzom,

Bizonyítja igyemet elpöndült hurom.

Roszul éltet engem keserves világom,

Mert elmult éntőlem gyönyörű virágom

13.

De nem ragatt senki más Theseus téged,

Csak Cupido, az te nagy hitetlenséged;

Hol van, kit mutattál, az te ékes képed?

Talán vitorláddal szélnek eresztetted.

14.

Kínszerző Cupido! keményebb vagy éreznél,

Elmentél kegyetlen; elmentél mint gyors szél,

Engemet bús szívben és gyászban kevertél,

Sőtt örök halálban éppen eltemettél.

15.

De ha hajód ottan lelkemet hordozza,

Mért hogy testemet is magával nem huzza!

Nem oly nehéz, elhidd, ez az Arianna,

Hogy te fényes hajód ily terhet ne birna!

16.

Mért nékem nem adtál szívet és tanácsot,

Ki után láthattam volna az világot?

Ah! miért nem csaptad nyakamba az kardot,

Csináltad volna meg előbb koporsómot.

17.

Bizol: országodba, hogy mensz triumfussal;

Gondolod: hogy vagy már bővelkedő jóval.

De jaj! tudom bizony Theseus is meghal,

Ha megtudja, társa elveszett mimóddal.

18.

Az én könyvem árvíz, és tenger bánatom,

Magamat immáron csak alig állatom;

Mert több bú vér engem, azt igazán látom,

Hogysem hab kősziklát! Im szörnyű halálom.

19.

Ez szók után bátran az szép Arianna,

Magas kőszikláról magát lebocsátá.

Egy szempillantásban az hab elburitá,

Ez szép drága rózsát szerelem így rontá.

20.

Ó mely gyakran velem kis Cupido mulat,

Keserűt, édesset mind egyaránt mutat.

Mulasson bár velem, annyit nem tréfálhat

Hogy jól ne ismérjem: magával mit hozhat.

Vége.

Eszterházy Pál nádor: Egy sólyom madárról való 

ének

1.

Állj meg édes sólymom, bátor ne sokáig,

Ámbár csak fél óráig;

Ne irtózzál tőllem,

Ládd-é mint ég szívem,

Lelkemet ne veszessem.

2.

Szállj le én madárkám az én kezeimre,

Hallgass szép beszédimre;

Elloptad szívemet,

Elvontad kedvemet,

Ne kinozd már lelkemet.

3.

Tarka tollacskáid vannak ékességben,

És gyönyörű szépségben

Ragyogó szemeid,

Kiálló begyeid,

Tündöklő szép füleid.

4.

Termetes fejecskéd, czifornyás járásod,

És táncza termett lábod,

Könnyű röpülésed

Magassan menésed

Van, s minden kegyességed.

5.

Az magas egekből jőjj le, ne félj tőllem,

Mert már megfogtál engem:

Szép ifjuságommal

Vitézi karommal

Ugy bánhatsz mint prédáddal.

6.

Találok én néked kedves vigasságot,

Sokféle mulatságot,

Akár vaádzsatban

Vagy madarászatban,

Akár szép halászatban.

7.

Kertjeim is vannak, kikből szépen folynak

Erei forrásoknak;

Ott laknak szép múzsák

Járnak ékes nymphák,

Vigadnak is poéták.

8.

Phoebus is nem messze lakik én házamtól,

Magas kőfalaimtól,

Hol lantját pöngeti,

Hárfáját zöngeti,

Híveit serkengeti.

9.

Hajnalban fölkelnek fekete kis fecskék,

Ékes fülemilécskék.

Szépen énekelnek

Erdők ugyan zengnek

Örök Istent dicsérnek.

10.

Az vadak járulnak kifolyó kutakhoz,

Gyönyörű forrásokhoz:

Pázsiton füvelnek,

Kedvesen legelnek,

Hévségben delelnek.

11.

Sürá Cedrusfák is árnyékot tartanak

Kiket öszve foglalnak,

Fáknak cseresnyéje

Édes berkenyéje

Bőven van, s gesztenyéje.

12.

Ha virágot kivánsz, lilium és rózsák

Vannak árva violák

Szép animoniák

Kedves junceliák,

Illatos majorannák.

13.

Fogyatkozás nem lesz hangos muzsikában

Hegedő- vagy dudában;

Tánczot is járhatunk,

Többet is várhatunk,

Képeket írhatunk.

14.

Lábaidra kötök szép aranylánczocskát

Tündöklő gyémántocskát,

Hogy el ne szaladhass

Én velem maradhass

Mindenkoron vigadhass.

15.

Végzém reménységben ez kis énekemet,

Talán megszánsz engemet,

Én kedves sólymocskám

Gyönyörű madárkám

Lészesz taáln én mátkám.

Vége.

Eszterházy Pál nádor: Égi madarakról való versek

1.

Tekéncsed az nagy sast, madarak királyát,

Ki az többi között elnyerte az pályát,

Az levegőt hajtja mint szélvész az gályát,

Sebességgel gyakran járja fölhők allyát.

2.

Ez után mit mondjak magas strucz madárrul,

Ki sebesen futhat, nem is él az fárul,

Kemény havasokban forrásokhoz járul,

Hol jövendőt vészen kivánatos nyárrul.

3.

Követik ezt darvak magas röpüléssel,

Kik nem szükölködnek nádasban éléssel,

Fejér tollat adnak fa olaj kenéssel,

De hamar meghalnak goromba veréssel.

4.

Mely kevélyen sétál páva az kertekben,

Véli: Diánánál hogy jár sokkal szebben,

Kiterjeszti tollát mentől ékesebben,

Minden állatoknál járkál kevélyebben.

5.

Nézzed: fejér hattyúk vízben m int uszkálnak,

Különbféle kácsák jégen mint csuszkálnak,

Magasnyakú gólyák békákat vájkálnak,

Nagy torkú gödények habot hajtokálnak.

6.

Mint kákognak gémek, mikor solymot látnak,

Mint üvöltnek baglyok, mikor rárót látnak,

Mint futosnak tyúkok, mikor héját látnak,

Mint félnek az szarkák, kerecsent hogy látnak.

7.

Mint szereti Vénus szép galambocskáját,

Buzával hizlalja kedves madarkáját;

De még Cupido is sebes karvolykáját

Ölelgeti gyakran jövendőmondóját.

8.

Nézzed mint karattyol szajkó nagy erdőkben,

Miként pattogatnak fürjek az mezőkben,

Mint hazudoz kakuk mélységes völgyökben,

Igéretet tészen hosszú esztendőkben.

9.

Mely igen krákognak hollók az fölhőkben,

Keresvén holt testet, bujdoznak ködökben,

Mert ők gyönyörködnek csak büdös dögökben,

Életeket tartják számos esztendőkben.

10.

Varjuk is kiáltnak megromlott házakon,

Halálmadár gyakran üvölt az ablakon,

Fészket raknak vércsék nagy erős tornyokon,

Kákogatnak csókák az puszta falokon.

11.

Ékes publikánok mely szépen szóllanak,

Emberszót követvén kevélyen állanak,

Kik miatt kalmárok gyakran kárt vallanak,

Mikor értek sok pénzt adni sokallanak.

12.

Nézzed az bak tuzok mely kevélyen sétál,

Kit sok vadászoknak puskájok megtréfál,

Tekintsd az him póka mely haraggal sétál

Tyuk-, lzd-seregekben mikoron ő bé áll.

13.

Halljad alcyonnak szavát az hegyekben,

Ki társát siratja s lakik kegyetlenben,

Keserves panaszát foglalja versekben,

Gyönyörködik ottan szomorú énekben.

14.

Látod-é mint kotyog vadgalamb az erdőn,

Prédáját mint lesi ölyv madár az kelőn,

Éhgyomorral lévén széllyel jár az mezőn,

Megfáradván, magát háti az szép szellőn.

15.

Babuta az lopót mely csufossan híja,

Ez minden dolognak büdössét kiszíja,

Gonosz tolvajoknak prédáját kiríja,

Mely csácsogásának rosz falat az díja.

16.

Nézd az sárga rigók mely vígan sipolnak,

Kiknél szemlélheted szépségét az tollnak;

De az seregélyek embermódra szólnak,

Faluk szőlejére nem jót tanácsolnak.

17.

Istenét mely szépen pacsirta dicséri,

Mely kedvessen csereg, még az felhőt éri,

Gondolnád hogy alig vagyon egy csöpp véri,

Mégis szüntelenül eledelét kéri.

18.

Szemléld czinegének gyakor ugrálását,

Avagy kan verébnek kevés koplalását,

Hajnali fecskének szobákban szállását,

Vizek mellett fákon süket fajd állását.

19.

Embernek mely kedves pintyek éneklése,

Tengelicz, sármányok gyakor röpülése,

És mely vidámító csíz szökdécselése,

Kikből sokszor vagyon embernek élése.

20.

Kis fülemilék is hajnalban fölkelnek,

Kifolyó kutakhoz gyakorta sietnek,

Ottan szünetlenül nagy Istent dicsérnek,

Vértajtékot turván szépen énekelnek.

21.

Gyönyörköszik éjjel vizek zúgásában,

Nem is sokat nyugszik tüskét szállásában

Fülemile s iszik Nymphák forrásában,

El foglalja magát versek folyásában.

22.

Mindenféle madár az Istent dicséri

Maga erejével, az ki mint föléri,

Embernek elméje eztet föl nem éri,

Azért Istenéhez föl nem buzdul véri.

23.

Hogy Lánzsér várában volnék betegségben,

Magamat érzeném lenni könnyebbségben,

Noha nem juthatna most az egésségben:

Ez verseket szerzém higyed nem vérségben.

24.

Irtam most ez uttal égi madarakról;

Ha ád Isten erőt, írok az vadakról.

Kit ha véghez viszek szólok az halakról;

Énekelek osztán rettentő hadakról.

Finis.

Eszterházy Pál nádor: Palas s Ester^* kedves táncza

1.

Fényes palotákban ékes kőfalokban

Vigadjunk

Vetett asztalhoz járuljunk

Malosa borokat igyunk.

2.

Az sopronyi bort is ha elől hozzák is

Nem bánom

Jó kedvvel azt is megiszom

Barátimat is jól tartom.

3.

Hozzanak jó étket, de nem turós étket,

Házunkban,

Légyen részünk az sült hadban

Avagy kövér pókausban.

4.

Bosporos kappan is, sűtt malacz nyársban is

Jó lészen

Majd szakácsom lepént vészen

Vajas béles légyen készen.

AZ UGRÓJA:

5.

Keljünk föl asztaltól, ha jól laktunk bortól,

S tánczoljunk

Szóljon hegedű sétáljunk,

Dudás is bőgjön mulassunk.

6.

Gyer járjunk egy tánczot, ki ne lásson gáncsot

Lassacskán.

Ugorjunk bizvást vigacskán

Lábunkat rakjuk czifrácskán.

7.

Az polepsit vonják, mert az urak hagyák,

Rendessen

Hogy azt járhassák kedvessen

Nézzék is egymást édessen.

8.

Fordítsd már az tánczot, s vonj szép oláh tánczot

Ékessen

Hadd járjok ezt is elméssen

Sőt igen köllemetessen.

9.

Magyar tánczot vonhatsz te Dudás is fujhatsz

Immáron

Az közrend is hadd tánczoljon,

Innét senki ne oszoljon.

10.

Kobzos ide járulj, engem el ne árulj

S musikálj;

Püngesd hurjaidat s itt állj

Lássad senkit meg ne tréfálj.

11.

Trombita, dob szóljon, vigasság hadd foljon

Ez házban,

Légyen minden vigasságban

Senki nem lesz szomjuságban.

12.

Hagyják el az nótát, verje Lantos lantját:

Hadd halljuk,

Füleinket vigasztaljuk

Mesterségét magasztaljuk.

13.

Énekes jer elől, ne menj székem mellől

S mondj nótát:

Hozd elől Nymphák mivoltát

Szép Diana vadászatját. –

14.

Meg köll immár szünni (mert le köll fekünni)

Musikának;

Vegye kiki szállásának

Utját elől s jó ágyának.

15.

Oltsák el az gyertgyát: Cupido ő lantját

Hadd verje;

Ember szívét hogy nevelje

Örömét is fölemelje.

Vége.

A kismartoni főlevéltárból

DR. MERÉNYI LAJOS

*     Anagr.: Esteras (Eszterházy) Pál. Közlöm e tánczéneket mint helyreigazító adalékot Bartalus Istvánnak Cserei Mihály kiegészítéseül a f. é. „Századok” 1. füzetében megírt „biztos” állításához, mintha dudaszó mellett csak kalamajkát lejthetett volna a fejedelmi pár. Dr. M. I.

Forrás: Irodalomtörténeti Közlemények 1892. 2. évf. 2. füzet