Nem vagyok én ma, dehogy vagyok én a lovakra kiváncsi,
bár, ha tipped győz, tapsol az én kezem is.
Melléd ülni, füledbe susogni csak az csalogat, hogy
megmondjam: gyönyörű szép szemedért vagyok itt.
Néked a lóverseny, de nekem te vagy, édes, a fontos,
nézze ki mit szeret és megvan a dupla öröm.
Óh, de hiszen téged nem a ló, hanem a kocsibajnok
érdekel! érte dobog kis szived oly hevesen!
Énértem ha dobogna, a starthelyről vad iramban
szállnának velem is a robogó paripák,
gyeplőm csüggne lazán, majd fölcsattogna az ostor,
mint a vihar venném hétszer a büszke kanyart,
ám ha a nézők közt a szemem rád esne – csak állnék
s gyeplőt tartani nem bírna tovább a kezem.
. . . . . .
Mért húzódsz tova? Nézd, a hely itt maga összeparancsol:
szűk az ülés, ez a jó! cirkusz előnye, szabály!
. . . . . . .
S mondd, szivem, egy picikét ne legyezzelek? Itt a belépő
kártya, s a hűs levegőt boldogan önti feléd!
Vagy nincs is meleg, és engem csak a vágy tüze éget?
s tégedet is bentről perzsel az asszonyi vágy?
Ejnye, amíg csevegünk, beporozza a szél ruhádat
hó ruha, hószinü test: tűnj csak el, így ni, te por!
Ah, jön a körmenet! Itt van már. Csönd, néma imádság!
Zendül a taps. Igazán nagyszerü! mennyi arany!
A szárnyas Diadalt legelöl viszik. Óh, Diadal, légy
énvelem is, diadalt adj, ragyogó Szerelem!
. . . . . . .
Jönnek az Istenek; - én Vénuszhoz küldöm imámat!
. . . . . . .
Rám villant mosolya, mennyei üdvöt igér!
Kedvesem, ígérd meg te is azt, amit ő megigért már!
s istennőm te leszel, nála különb, gyönyörűbb!
Istenek a tanuim s az egész menet itt: soha más lány,
óh, sose lesz más lány asszonyom és szeretőm!
Rossz, hogy a lábad csüng? Nos, dugd be, ha tetszik a rács két
léce közé a hegyét, megpihen ott, belefér.
Már kiürült a porond, és int a mezőny kapitánya,
indul a, vágtat a sok négyfogatú sebesen.
Látom már, akinek drukkolsz. Bár győzne a kedvenc!
Úgy látszik, lova is tudja az óhajodat.
Úristen! Mily kört vesz amott a bolond a kanyarban!
Üldöz a másik! elér, bent szaladt és megelőz!
Jaj, te tökéletlen! Igy megy hát füstbe reményünk!
Húzd meg a bal gyeplőt! Rajta! talán sikerül!
Eh, koca-versenyző... Bizonyára leinti a zsűri,
tógáját a tribün lengeti már dühösen.
Visszaparancsolják... Drágám, hogy szép frizurádat,
össze ne rombolják, hajtsd az ölembe fejed.
Újra felállanak, új start lesz, megnyílt a sorompó,
s tarka seregben száll máris a sok paripa.
Most száguldj legalább, villámként, az egyenesben
óh, sikerüljön, amit én meg a lány akarunk!
Urnőm vágya beteljesedett. Az enyém ezután jön.
Pálmát nyert a kocsis; megnyerem én is, ugye?
Rám nevetett a leány, súgott valamit, szeme lángolt.
Itt ez elég; s másutt váltsd be igéretet.
(Ford.: Szabó Lőrinc)
(Forrás: Aki legdrágább, aki legszebb... – Százhúsz vers a szerelemről – Válogatta és szerkesztette Illés Lajos 56-59. old. – Kossuth Könyvkiadó1982.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése