Kunffy Lajos (1869-1972): Tavasz Somogyban
Megnyílt a szántások porhanyó agyagja,
s kerek kis útjait giliszták csapatja
nyálazva készíti jól csúszó simára,
s testüktől csiklandik a gyökerek szára,
amint érdes bőrük kékszínű gyűrűje
remegve vonaglik a gyökér-sűrűbe.
A dombok bányáját langyos szellő fűti.
Penészes homokját sárgára üdíti,
s hol a horhók széle beomlik az útra,
az akác gyökere, mintha légbe futna.
A megindult agyag, mint egy barna medve,
dübörögve indul ki a meredekre.
Puskás őr sem védi már az erdők fáját.
Nem feni tilosra a szegény baltáját.
Megeredt forrásra fut az őzek lába,
jeges víz csörgedez a völgyek árkába.
Már a vadkan orrát gyantaszag csikálja,
araszos agyarát bükkfákon próbálja.
S a hamis déli szél, mint kocsis ostora
a kemencék füstjét északra sodorja…
Már vedlik a kotlós a konyha szegletbe,
nyúl inal kölykezni a fűzfás berekbe!
És a duzzadt patak, kiöntésre készen,
halait szépíti tavaszi medrében.
(Forrás: Takáts Gyula: Vulkánok, fügefák Szépirodalmi Könyvkiadó, 1978.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése