Zilahy Lajos: Levelek édesanyámhoz

Repülj vélük posta, repülj messze, messze,

Virrasztó ablakán csendesen zörgess be.

Szívem bánata sír mindenik levélbe’,

Mindenik levélnek könnyem a pecsétje.

Nagy bánattal írtam, sokféle énekben

Ezerkilencszáz és tizennégy években,

Takarodók után átkos kaszárnyában,

Csillagok hullásán, Komárom várában.

  

Fegyveremnek vasát

Őszi köd rozsdázza,

Szívem is belepte

Szívem is ellepte

A bánat rozsdája.

Hallom még pengeni

Múltak citeráját,

Mikor éjszakánkint

Régi bástya tövén

Állok isterázsát.

Szívemre rátörnek

Régi vágya, álmok,

Egy-egy bús álomnak,

Régi kísértetnek

Haltverdát kiáltok.

Ha kérded, hogy élek:

- Mostanában erre

Kaszárnya udvaron

Harsány kakas helyett

Kürtszó kukorékol

Harmatos hajnalon.

Ha kérded, hogy élek:

- Déli harangszókor

Mindenik legénynek

Káplárok, kuhárok

Színezüst csajkába

Arany levest mérnek.

Ha kérded, hogy élek:

- Nótázik a század

Barna esthajnalon

- Barna esthajnalon

Szívem bölcsőjében

Bánatom altatom.

Magos mennyországban

Egy csillag-poszt előtt

Mi lesz majd a lózung?

- Álmatlan éjeken

Halál gondolatja

Véled takarózunk!

Már nem roskadozva

Cipelem a bornyút,

Régi vigasságom

Régi, régi kedvem

Újra visszafordult.

Napfényes utakon

Kürt és nóta harsog,

– Ki gondol most véle

Vajon merre, meddig

Vezetnek a marsok?

Virágos csapatban

Szállunk napkeletre,

Aki most gyáva lesz,

Verje meg az isten,

- Ó ezerszer verje!   

Zilahy Lajos: Fegyveremnek... (Levelek az édesanyámhoz)

FEGYVEREMNEK vasát

Őszi köd rozsdázza,

Szívem is belepte

Szívem is ellepte

A bánat rozsdája.

Hallom még pengeni

Multak citeráját,

Mikor éjszakánkint

Régi bástya tövén

Állok isterázsát.

Szívemre rátörnek

Réi vágyak, álmok,

Egy-egy bús álomnak,

Régi kisértetnek

Haltverdát kiáltok.

(Forrás: Zilahy Lajos versei 1914-1916 – Beöthy Zsolt előszavával – Bp. 1916. Singer és Wolfner kiadása)

Hiador (Jámbor Pál 1821-1897): Kossuth

(1847.)

Háromszáz évig várt rád nemzeted -
Nem rég jövél s több század életed.
Atyád a nép volt, nevelőd a vész,
Vész karja a legjobb baráti kéz.
Véres pallos függ álmaid felett,
De egy nemzet, ki őrzi éltedet.
Szónok, kitől a zsarnok vére fagy,
Rákóczi égből kitört lelke vagy.
Hullám, mit a vértenger felvetett,
Hogy elmerítsd vagy vidd fel népedet.

Mi a szabadság? Isten szép ege
S lelked e kinyílt égnek gyermeke.
Börtönbe láttad első sugarát,
Rabtársul ott találtad a hazát.
S e két rabtestvér szenvedése nagy -
Sok százados fájdalmak ajka vagy,
Szellő, patak, villám, tenger, vihar,
Hogy sír a lélek, sír rá a magyar.

Beszélj, beszélj, e nemzet téged ért,
Ad életet, vért minden hangodért.
Előre új Washington! ez neved.
Vidd a szabad világba nemzeted,
Kezedben van minden nép zászlaja,
Utánad megy, mint árnyad, a haza.
Törd össze a zsarnokság láncait,
Emeld fel a népek szent trónjait;
Teremts egy új kort, új hazát nekünk -
Te benned lesz halhatlan nemzetünk.

Ha lesz egy nap, hol millió szemek
Mint egy szívből egy könnyet ejtenek,
Ha lesz egy sír, hol reményt nem lelünk,
Hisz életed örökké kell nekünk -
Emléked egy hazának fénye lesz,
Soká mondjuk: Kossuthnak lelke ez!

Forrás: Endrődi Sándor: A magyar költészet kincsesháza – Bp., Athenaeum Irodalmi és Nyomdai R.-T. kiadása, 1927.

Palotai Boris: Anyák (könyvismertetés)

Komoly hangú, melegszívű kis novellák gyűjteménye az édesanyákról. Néhány karcolat a névtelenekről, akik a világ pillérei, a társadalom széthulló rendjének vérükkel megacélozott kapcsai, akiktől gyermekeik mégis annyira el tudtak szakadni.

Kik a főhősei Palotai Boris könyvének? A varrónő, aki álmokkal, színes mesékkel próbálja gyermekét megmenteni a szegénység szomorú, szennyes színeinek megismerésétől, mely azonban a téli hideg beálltával és a munkalehetőség csökkenésével csődöt mond. Együtt dideregnek, együtt nélkülöznek ezután. És az anya didergő magányát csak a férfi szerelme tudja feloldani. A gyermek nem érti meg anyját, makacs, nyűgös, sírásával megzavarja az asszony legszebb pillanatait. És – a novella itt sűrűsödik egésszé – az anya még akkor is magához öleli gyermekét, amikor az a pillanat nyugalmát zavarja meg nála.

A másik anya a proletársorsból, szegénységből emelte fiát az „úri sorba”, kuporgatott fillérekkel, vérrel, verejtékkel, átvirrasztott éjszakákkal, s mikor aztán a parkettás lakásban meglátogatja fiát, megriad, hogy hova került tőle, számára milyen idegen világban él. Megzavarja fiának mesterkélt öröme, amivel bemutatja őt és öreg társát az előkelő vendégeknek, de egy tiszta pillanat (beköti fia véres ujját a tiszta, szegényszagú gyolccsal) elegendő, hogy feloldjon benne mindent és egy percre ismét magához láncolja elszakadt gyermekét.

Azután megismerjük a polgári sorsban élő anyát, akinek egyetlen örömnapja van: a vasárnap, amikor gyermekeit vendégül láthatja. Pedig ezek végtelen messze vannak tőle, más világban élnek, a szeretetük i erőltetett, hamis hangú, önző, ő azonban szíve minden melegével, fáradhatatlan szeretetével, könnyesen és reménytelenül, de minden vasárnap várja őket.

Végül megismerjük a meddő anyát, fájdalmas, szomorú erőlködésével, amellyel az idegen, örökbefogadott kisgyermeket a magáénak, sajátjának hiszi el.

Az író minden alakja élettel teli és nagyon emberi. A novellák felépítése, egész szerkezete, a szereplők megrajzolása, a téma megoldása mesteri kézre vall.

(Cserépfalvi)

BARITZ KÁROLYNÉ

Forrás: Tiszatáj I. évf. 8-9. sz. 1947. okt.-nov.

Szántó György (1893-1961): Messiások (könyvismertetés)

„Mindig a téma talált rám és nem én a témára”, vallja a regény szerzője. Baráti biztatásra megkapván a témát, az író magába éli a XVII. század három zsidó nagyságának: a misztikusnak, a forradalmárnak és a filozófusnak küzdelmekkel terhes és költőileg színezett pályafutását.

*

Manassse ben Izrael a harmincéves háború idején amsterdami nyomdász, rabbi és tudós könyvek híres szerzője volt. Hitte és várta a zsidóság megjósolt és immáron közeledő megváltási évét és világuralmát. Szívós kitartással kopogtatott Anglia bezárt kapuján, hogy végre ez is felnyíljék a galut hányattatásait szenvedő zsidóság előtt. Öregedő szíve lángra lobbant a hozzá kitüntetően kegyes Krisztina svéd királynő ellenállhatatlan szőkesége iránt, mély barátság fűzte a festők fejedelméhez, Rembrandthoz, aki a zsidó negyedben ütötte fel tanyáját s megjelenhetett Cromwell színe előtt.

Amíg Manasse ben Izrael gáncsvetések és hódolások közepette Nyugaton szőtte messiás álmait, addig Sabbatai Cevi Keleten kergette a világmegváltás ábrándját. Viharos botrányok és ujjongó ünneplések között nagy tömeg nyüzsögte körül, amelyben éppen úgy voltak komoly talmudisták, mint eszelős csavargók. Szónoki erejének rejtélyes varázslatossága híveinek lelkesedését szinte őrjöngő imádattá fokozta. A Págusz-hegy tetején – a sófár megfújása közben - kihirdették a huszonhat tartományra felosztott földgömb uralkodóinak névsorát. („Az ozmán birodalom Sabbatai Cevié!”) A zsidó világuralom megalapozása céljából nagy karavánnal fölkerekedve, Konstantinápolyba jutott, ahol a török hatalmasságok börtönbe vetették. A vértanúság elől a mohamedán hit fölvételével menekült meg, de turbánja belsejébe „Jave” nevét írta.

Manasse ben Izrael csiszoltgyémánt-eszű tanítványa volt Baruch (Benedectinus) Spinoza, aki szüleivel Spanyolországból vándorolt Hollandiába. A talmud és a rabbinisztikus törvények ellentéteit korán felismerő Spinozát a rabbikollégium előbb megintésben részesítette, majd a nagy átokkal sújtotta. Descartes filozófiai rendszerének folytatásában hozzáfogott politikai-theológiai traktátusának megalkotásához. A választófejedelem a heidelbergi egyetemen tanszékkel kínálta meg. Függetlenségének megóvása céljából a megtisztelő ajánlatot elhárította magától. Spinoza elfordult Izrael Istenétől és a meggyőződése szerinti igazi Istent kerete, a mindenséggel egybeolvadó teljesség Istenét.

Szántó György vallomása szerint: „Manasse ben Izraellel és rajta keresztül Spinozával és Cevivel azért kellett találkoznom, hogy feleletet keressek a zsidókérdésre, mely Hitler Adolf háborújának egyik alapmotívuma volt.”

*

A szerző távlatos tudása, izgalmas meseszövése, drámai lüktetésű előadása, festői képzeletének szárnyaló költőisége é színes ragyogású nyelvezete nem szorul fölfedezésre.

(Bárd Ferenc és Fia.)

MÁRKY IMRE

Forrás: Tiszatáj I. évf. 8-9. sz. 1947. okt.-nov.