Gyulai Pál (1826-1909): Három éj

 
I.
„Nem hallod-e, hogy sohajt
A szél a falevelen?”
„Csak hangodat hallom én
Óh kedvesem, édesem!”

„Nem látsz-e egy csillagot
Hullani ott a habon?”
„Csak szemedet látom én
Ragyogó csillagom!”

„Nem érzesz-e valamit,
Mely fáj, nem tudni miért?”
Csak szerelmet érzek én
Szerelmet szerelmedért.”

II.
Hajnalban elvált az ifjú,
Másnap este újra jön.
Mi lehetne gát a földön,
Két szertő szív között?

Haj de most a szél sohajja
Szélvész lőn a habokon,
És a csillag villám fénye,
És a sejtés fájdalom.

Hullámzajban, villámfénynél
Küzd az ifjú csolnakán,
Lassu dallal, mécsvilágnál
Vár reá a hű leány.

Halld csak künn a haldoklónak
Végső hangját: kedvesem!
Halld csak, benn még suttog a dal
Édes ríme: szerelem.

III.
Parton mereng a leány;
Várja, bár tudja, halott,
Kedvesét várja híven
Óh szegény tébolyodott!

Oly nyugtalan, úgy sohajt
A szél a falevelen…
A lyány remeg és susog:
„Óh kedvesem, édesem!”

Fenn úgy ragyog egy csillag,
Majd húll s elvesz a habon…
Fut, sír, felsí a leány:
„Óh ragyogó csillagom!”

Hullám s hold csalogatja…
„Hű szive hív, szava kér.”
Mi úszik, mi hallik ott?
„Szerelmedet szerelmedért?!”

Forrás: Gombostű-naptár hölgyek számára. Szerkeszti: Hajnalka. 5. évf. Emich Gusztáv kiadványa Pest, 1867.