Käthe Kollvitz rajza
Kiváncsi nép özönli el
A tágas termeket,
Hol ifju gyilkos várja most
A végitéletet.
A vádlott némán, búsan áll,
De bátran, hidegen;
Bár rajta a tömeg szeme
Gyűlölséggel pihen.
Egy sziv van itt csak, mely vele
érez, vérzik, sajog;
Mely tőle, érje bármi sors,
Soha sem tántorog.
Anyja. – Ott ül. – Elmélyedett
Nagy szenvedésiben.
Fájdalma a mily szótalan,
Oly mély, oly végtelen.
S a biró ünnepélyesen
Igy hallatá szavát:
„A törvény szörnyű bűnödért
Halált mondott reád.”
Borzadva hallja a tömeg
A véritéletet;
És nincsen ajk, megvédni kész,
Ez ifju életet.
De nézd! amott egy bús alak,
Egy megtört, árva nő,
Oly halványan mint éji rém,
Vánszorgva lép elő.
S bátran, határozottan szól:
„Ártatlan gyermekem!
Felszólalok ellenetek,
Itt ünnepélyesen!
Halált akartok látni ti?
Hóhér kezében kést?
Véres főt? megtörő szemet?
Végső kétségb’esést?
Mért halna meg? Hah, megölik –
Meggyilkolják, - de nem!
Enyém! – Én szültem! – Ki meri
Megölni gyermekem?
Bölcsőjét e kéz ringatá,
Az én nevem vala
Az első szó, melyet piros
Kis ajka dodoga.
Hosszú, félelmes éjeken,
Ha sirt, ha szenvedett,
Virrasztva én állottam őrt
A kedves ágy felett.
Ha gond árnyalta be sötét
Szárnyával arczait,
Lelkében szebb jövő iránt
Ha megrendült a hit;
Ha tiszta, gyermeteg szive
Isten s ember felett,
Oly sok csalattatás után,
Már-már kétségb’esett:
Én voltam az, ki e sötét
Rémtől megóvtam őt;
Szerelmem tartá benne fönn
A csüggedő erőt.
S mit száz gond közt ápoltanak
Az anyai kezek,
E gyönge, fakadó galyat
Ti most letöritek?”
A nő hallgat. Csak ajaka
Vonaglik görcsösen.
Mély csend lőn, itt-ott könny ragyog
A nők szemeiben.
A vádlott zord arczulatát
Mostan fölemeli;
E szent, e tiszta
szerelem
Ugy fáj, ugy fáj neki.
- „Anyám – kiált -, ne védd tovább
Elfajzott gyermeked.
Mit törvény nem birt, szavaid
Megtörték szivemet.
Világutálat, gyűlölet!
Ti méltán sujtatok;
Hóhérpallos való nekem,
Mert én gyilkos vagyok!” –
A nő soká tűnődve áll;
Nem mozdul, nem felel;
Az imént hallott szavakat,
Látszik, nem fogja fel.
Aztán rémült tekintetét
Fiára szegezi:
És felkiált: „Őrjöng szegény!
Ne higyjetek neki!”
Forrás: Családi kör 9. szám – 1866. márczius 4.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése