Beőthy Zsigmond (1819-1896): Megtartatunk!

Szent, szent, szent vagy te Isten s nagy hatalmad,
Mely legnagyobb jóságban s kegyelemben;
Törvény szavad, bölcs és változhatatlan,
S mit alkotott, megtartja lenn, miként fenn.

Megtartod a csillagok milliárdját,
A földet s rajt’ a nevető tavaszt;
Még a fűszálat is megőrzöd, oh, mert
Erőd, mit alkot, meg is védi azt.

Megtartod a tengert és a folyókat
S parancsolsz a hullámverő dagálynak;
Akaratodra megszünik vihar s vész,
S a vulkán-ingatott hegyek megállnak.

És emberekben is nagy a hatalmad;
Tiéd a sors, a mely vezérli őket,
S tiéd a gyönyör is, ha álmaikba
Virágokat tündérek keze szőhet.

Megtartod őket is küzdelmeikben,
Szenvedjenek s gyakran vért ontsanak bár;
Megvéded a gyöngét tiprott jogában,
S az üldözöttre őriző karod vár.

De még ha vérző kínok gyötrik őket,
S kétségbeesés őrült hangján sikoltnak:
Még akkor is velök vagy lelked által,
S parancsolsz a lesujtó fájdalomnak;

S megtartod a hit vigaszát szivökben
És a reményt örökzöld pálmaágban:
Hogy ami fáj mulékony, s változatlan
Öröm csak nálad a csillagvilágban.

(Forrás: Endrődi Sándor: A magyar költészet kincsesháza – Bp., Athenaeum 1927.)

 A kép forrása: http://hu.wikipedia.org/wiki/Be%C3%B6thy_Zsigmond_%28k%C3%B6lt%C5%91%29