El, messze innen a világba,
Ahol nem ismer senki sem,
Ahol nem üldöz, nem gyötör majd
Sem gyűlölet, sem szerelem!
Ahol nem ismer senki sem,
Ahol nem üldöz, nem gyötör majd
Sem gyűlölet, sem szerelem!
Ahol majd élek enmagamnak,
Mit soha még nem teheték,
Mióta a sorsnak kezében
Tehetlen játékszer levék.
Háborgó tenger ez az élet,
Kis sajka én rajta csupán,
Mit a sors, miként kénye-kedve,
Majd erre, majd amarra hány.
Oh, miként vágynám megpihenni
Csöndes kis sziget partjain!
Hűs árnyai után epedve
Terjesztem lankadt karjaim.
De hasztalan, de mindhiába,
Tovább, tovább, egyre tovább!
Örök küzdés nekem az élet,
Nyugtot csak a sír mélye ád.
Szeretni kell s gyűlölni addig,
És várni a pillanatot,
Melyben kialszik majd az élet,
S véle minden kín elhagyott.
*
(Szendrey Júlia 1828-1868; Petőfi Sándor felesége volt)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése