Adj már csendességet,
Lelki békességet,
Mennybéli Úr!
Bujdosó elmémet
Ódd bútúl szüvemet,
Kit sok kín fúr!
Sok ideje immár,
Hogy lelkem szomjan vár
Mentségére,
Őrizd, ne hadd, ébreszd,
haragod ne gerjeszd,
Vesztségére.
Nem kicsiny munkával,
Fiad halálával
Váltottál meg,
Kinek érdeméért
Most is szükségemet
Teljesíts meg.
Irgalmad nagysága
Nem vétkem rútsága
Fellebb való,
Irgalmad végtelen,
De bűnöm éktelen
S romlást valló.
Jó voltod változást,
Gazdagságod fogyást
Érezhet-é?
Engem te szolgádot,
Mint régen sokakot
Ébreszthet-é?
Nem kell kételkednem,
Sőt jót reménlenem
Igéd szerént,
Megadod kedvessen,
Mit igérsz kegyessen
Hitem szerént.
Nyisd fel hát karodnak
Szentséges markodnak
Áldott zárját,
Add meg életemnek,
Nyomorult fejemnek
Letört szárnyát,
Repűlvén áldjalak,
Élvén imádjalak,
Vétek nélkül,
Kit jól gyakorolván
Hallak megnyugodván
Bú s kín nélkül.
(Forrás: Az elmúlástól tettenérten 47-49. old. – Válogatta és szerkesztette, az előszót írta Z. Szabó László - Kozmosz Könyvek, Bp. 1983.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése