- részletek –
Ez mi életünk semmi nem egyéb
csak azon vitézség,
Ördög, bűn, halál, kárhozat ellen
erős, nagy versengés,
Jóllehet nékük mindenkor ezben
az Krisztus segítség.
Lelkedben érzed: miként az sívó
oroszlán: az ördög,
Faggat és gyötör, szaggat és hurcol
ez útálatos dög,
Nagy sok bánatot, kétséget sokat
az te lelkedben önt.
Int sokszor téged, álnokul izgat
bűnre isten ellen,
Hogy ő haragját felgerjesztenéd
az te lelked ellen,
Elvetne tűle pokol kínjára
testedben, lelkedben.
Nagy mestersége ez teellened
Luciper fiának,
Hogy mézzel elegy adja tenéked
mérgét a pokolnak,
Gyönyörűséggel viszen az bűnre,
de kára nagy annak.
Tégedet osztán, ha megragadhat,
az bűn alá nyomhat,
Kétséges szívet, röttegő lelket
ő tebeléd adhat,
Ugyan megtapod foggal és lábbal,
csikorgatja fogát.
Imé, csak lássad, mely igen veszté
ez egész világot,
Ő szerze ennyi tévelygő népet,
sok bálványimádót,
Ennyi sok lopót, parázna népet,
részegest, prédálót.
Ez egész világ nagyobb részében
miden testében lakik,
Mennyi sok török, zsidó, tévelygő
setétségben lakik,
Egész pápaság kincses ördögnek
hegyén imádkozik.
Zűrzavar köztünk, keresztyén népen
mely igen sok vagyon,
Az úristennek akaratjában
nem járunk egy úton,
Község, nemesség, prédikátorok
vadnak mind az hajón.
Vaj! gonosz ördög, mely igen álnok,
bezzeg csalárd voltál,
Igen vakmerő, mert Krisztussal is
lám: szembe állottál,
Megkísírtetted hitetlenséggel,
bálványimádással.
. . . .
Rút és iszonyú undok az pokol,
nem kell az minekünk:
Szép az mennyország, rakva sok kéccsvel,
arra fohászkodunk,
Noha nagy szoros kapuja annak,
de reátódulunk.
Látjuk az kapun az Jézus Krisztus,
igent kiált nekünk,
Hozzá siessünk, az ördög ellen
megragadja kezünk,
Annak okáért éjjel és nappal
néki esedezzünk.
Szent István mikor halálán volna,
az ég kettőnyíla,
A Jézus Krisztust látá mellette,
őhozzá kiálta,
Nagy örömében lelkét bocsátá,
az Jézusnak adá.
Ó, Uram Jézus, nyisd meg nekünk is
idején az ajtót,
kit drágakőből, gyöngyből, aranyból
ékesítettél ott,
Adj innunk nekünk az élő vízből,
add meg az szép várost.
Noha itt téged, az ördög miatt,
sokszor megbántottunk,
De többé immár nem bántunk téged,
arra lészen gondunk,
Itt is szolgálunk és ezután is
örökké tisztelünk.
Dicséret néked atya úristen,
az te szent fiaddal,
A szentlélekkel, kinek malasztja
minket megvigasztal,
Az szent várasban örökké élünk,
bíztat minket azzal.
Az ezerötszáz és az hatvanhét
esztendő hogy volna,
Az Bornemisza Péter ezt írá
Zólyomnak várába,
Megkoronázva az szép városba
lakhassál: kévánja.
(Forrás: Az elmúlástól tettenérten 44-47. old. – Válogatta és szerkesztette, az előszót írta Z. Szabó László - Kozmosz Könyvek, Bp. 1983.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése