Te sötét éj! Te fényes éj!
Mindkettőn kínra ébredek.
Sötét éj fojtogat belül,
fényes éj csábít ég felé;
sötét mélységtől rettegek,
a fényhez el nem juthatok.
Fényes csillagok! Magas csillagok!
áhítom ékes birodalmatok.
De jaj, csak a föld az enyém!
Ember vagyok, sorsom megóvhatatlan;
a föld fogad be, keble mélye katlan,
foglyul ejt, átváltoztat s új alakban
ad ki majd a föld, az anyám.
Fényes csillagok, magas csillagok!
egyre áhítom birodalmatok.
De jaj, csak a föld az enyém!
S ha virággá változtat rög-magányán,
levelem, szirmom csak a fénybe tárnám,
de újra csak a föld börtöne vár rám.
Fény! országodba soha nem jutok.
Fényes csillagok! Magas csillagok!
(Ford.: Tandori Dezső)
(Forrás: Cseh költők antológiája 86. old. – Válogatta és szerkesztette, az előszót, az életrajzokat és a tanulmányt írta Zádor András - Kozmosz Könyvek 1980.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése