Jókai Mór: A leghátulsó pad

- Visszaemlékezés –

Sok szép templomot láttam széles e világban, de olyan szép egy sincs nekem, mint az én komáromi kálvinista templomom, ahogy én azt gyermekkoromban ismertem.

Nem a művészi festmények, nem a faragványok, nem a pillérek és boltozatok, nem is a pompás oltárok tették azt olyan széppé, hanem a nép, mely benne összegyülekezett. Belefért kétezer ember: - el is jött. A szószékkel szemben voltak az előkelő férfiak padsorai, azok mögött a hölgyek ülőhelyei. Mert a reformátusoknál hölgyek és férfiak elkülönítve ülnek a templomban. Fenn, az oldalkarzaton, az orgona mellett sorakoztak a diákok, túl rajta az iskolás leányok: azon túl következett egy hosszú, az egész fal mentét elfoglaló karzat. Ennek a padjait megtölték a komáromi szekeres-gazdák és hajósok, szép kék posztó mentékben, nagy ezüst gombsorokkal, széles filigrán ezüst mentekötőkkel. Egy pár padot egész hosszában elfoglaltak a várbeli veterán katonák, kik a napóleoni hadjárat emlékéül akkora vitézségi érdemcsillagokat viseltek a mellükön, mint egy csészealja.

S mikor az orgona megnyitó hangjaira ez az ezer férfi egyszerre fölállt a helyéről, az olyan volt, mint a tengermoraj s utána a másik ezer, az asszonynép fölkelése, az meg szélzúgásnak vált be – selyemsuhogással. Mert selyemben, atlaszban, gradenápelben jártak a komáromi asszonyok és leányasszonyok, ha templomba mentek.

S aztán, mikor ez a tábor rázendíté a zsolozsmát: „Jövel Szent Lélek Úr Isten!”: az volt az égostromló riadó! Az az „állelúja, állelúja” bízvást az egekig felhangzott; nekem még most is a lelkemben hangzik. Azért nincs nekem olyan szép templom a kerek világon, mint a komáromi kálvinista templom, fehér falaival, egyszerű oszlopsoraival.

Pedig még akkor az a messze kimagasló tornya sem volt, azzal a moszkvai Kremlre emlékeztető kupolás réztetővel, aranyos csillaggal; - egy jámbor fatorony harangjai hívogatták isteni tiszteletre a hívek seregét.

Bárd Miklós: Szilveszter

A hosszú éjet egyedül virrasztom,

A meleg fészken szunnyad gyermek, asszony;

Künn csikorog, szikrázik a holdfénybe

Havas Szilveszter metsző, tiszta éje.

Alvók közt ébren egyedül vagyok,

S az égen ti, mosolygó csillagok

Térségein a kéklő végtelennek…

De én ez éjt nem csillagon merengek.

Elül a vágyban emésztő gyönyör,

Mely tépett szárnnyal végtelenbe tör!

Hiú remények, lehetetlen álmok, -

A csend megihlet és magamba szállok.

Magamba szállok… Édes Istenem,

Milyen hívságos minden idelenn!

Mint hajt az élet, száll a perc, az óra,

És mily keveset fordítunk mi jóra!

A jóra, mit az égi kegyelem

Örök munkául hagyott idelenn,

Hogy e göröngyön küzdelmes tusába

Emelne annak égi származása.

A jóra, amely titkon áldozó,

Szívből fakadva lesz áldást hozó,

Mely részt követel a mások bajából

És véle csak jó angyalodnak számol.

Szomorú lesz, aki magába száll;

De lelke édes enyhülést talál,

Míg gyónva tisztul, s foltja egyre gyérebb,

Ha töredelmed bűneidhez méred.

Kevés erénnyel, hívságban dúsan

Éltem ez évet – Te tudod, Uram! -,

Jóságod óvott meg, hogy rossz ne érjen,

A jót magamnak tudtam be kevélyen.

Túlon becsültem magamat nagyon,

Vágyakkal csüngtem egy szép csillagon,

Hogy majd elérem – mit száz jobb nem ér el -,

Az ember-elme gőgje égig ér fel.

Oh balga szív! oh hívságos erény!

Csak azt szerettem, ami az enyém.

- A szív önzésén sose győz az ember,

Csak az „enyémért” villog itt a fegyver.

Ha bú, öröm, csak az enyém legyen,

Az én világom, az én mindenem!

De aki áldoz neje, gyermekének

Eleget tett-e már, Uram, tenéked?

Oh, ez-e az az édes szeretet,

Mit szent fiad a hegyen hirdetett,

Hogy mindeneket egyesítve benne,

Szent örökségül szállna mindenekre?

Ez-e a jóság, mely enyhít, segít

És kötözi a világ sebeit?

Könnyeket szárít, melynek sírja tenger…

Oly rideg, önző, hívságos az ember!

*

Ha nem sújtana engem is a vád

Szavamat, Uram, tán meghallanád.

Lelkembe most a szeretet világol,

Aggódva kérdem: mi lesz a világgal?

A te szerelmed ég csak vég nélkül,

A te jóságod tart meg egyedül!

Ki bírna más a kitörő viharral?

A szívek telvék bosszúval, haraggal.

Mit szeretetünk el nem ringatott,

Az ős gyűlölség, lappangva szított

Vak indulattal, megjósolja vesztünk,

Mert jóságunkkal le nem fegyvereztük.

S míg itt a háborgó Vulkán felett

Mi hivalkodva sértjük az eget,

A nyomor kilép szennyes hajlokából

És szíved előtt, óh Uram, bevádol!

Mi lesz a sorsunk? mit hoz a jövő?

Ne légy te jósa, bús töprenkedő!

Hívságos ember, ne küzdj végzeteddel,

Törvényt az Úr lát, akaratja rendel.

És Ő szövi az ember-végzetet

Abból, mit itt az ember végezett.

Nem jobb-e Uram, megnyugodva ebbe,

Letenni sorsunk a te szent kezedbe?

*

Soká borongtam, ím az óra üt.

Isten nevében, béke mindenütt!

Oh jöjj Uram és kezdd velünk az évet,

Hogy majd ne érjen panaszok közt véget.

Bő áldásoddal szállj le miközénk,

És oszd ki a te szent szíved szerént.

Szűkölködő ma mind csak téged áldjon,

A hívságos, mint én, magába szálljon.

Kinek szívében nincsen szeretet,

Oh tedd szívére áldott kezedet!

S kinek szemétől mélység mit se rejt el,

Szelíden bánj a háborgó vizekkel.

És keresd fel a néma szenvedőt,

Keresd fel uram legelőször őt;

S mit esdve itt a jók imába szőnek,

Szelíd szavakkal nyújtsd a szenvedőnek.

Jöjj mi Urunk! a béke jő veled!

Töltsön be minket a te szellemed.

Oh adj minékünk egy kis jó világot! –

Halottainknak békés, csendes álmot.

Forrás: Vasárnapi Újság 47. évf., 52. szám (1900. dec. 30.)

Kép forrása:  http://n-nzsoka.lapunk.hu/?modul=oldal&tartalom=1212303

Lamperth Géza: Újév - óév

Jő mint szép leány: csupa élet,

Csupa bűbáj és igézet,

Rád mosolyog, rád nevet

S édes szóval, mézes szóval

Minden széppel, minden jóval

Hitegeti szívedet.

S mire üt a végső óra

Távozóra, búcsúzóra,

De nagyon megváltozik:

Mint egy fonnyadt, elvirágzott,

Ígéretét be nem váltott

Bús anyóka távozik…

Forrás: Vasárnapi Újság 47. évf. 52. szám (1900. dec. 30.)

Petrarca – a modern szerelmi líra megteremtője

Petrarca (1304-1374)

I.       a)      Történelmi háttér

         b)      Petrarca élete

II.      a)      Munkássága

         b)      Versei

                   -        Ti szerencsés füvek

                   -        Magamban, lassan, gondolkodva járom…

III.    A költők fejedelme

         A 14. század elején IV. Fülöp a francia központi hatalom megerősítése végett a francia egyházat függetleníteni akarta Róma gyámsága alól, s ez súlyos összeütközésekhez vezetett közte és a római pápa között. A pápaság vereségét fejezte ki, hogy végül a francia származású pápák kénytelenek voltak székhelyüket áthelyezni a dél-franciaországi Avignonba. Az „avignoni fogság” mintegy 70 évig tartott.

         Ebben a történelmi közegben élte életét az első humanista költő, Francesco Petrarca (1304-1374). Petrarca élete örökös nyugtalanságban telt el. Származásánál fogva, később pedig diplomáciai megbízásából fakadóan állandó utazásra kényszerült Franciaország és Itália között. Az olasz városállamok polgársága – virágzó iparának és kereskedelmének köszönhetően – ebben az időben kezdte kialakítani új életformáját, mely az új eszméknek is bölcsője lett. Újra felfedezik a szerelem, az emberi test és a természet szépségét. Fontos lesz a barátság, a család, a haza fogalma. Megnő a szellem és a művészet tisztelete. Felértékelődik az egyéniség, a tehetség elismerést kap.

         A korai itáliai reneszánsz első nagy képviselője Petrarca. Eleinte latinul írt, az ő nevéhez fűződik Homérosz Iliászának első latin nyelvű fordítása. Világhírnevét mégis olasz nyelven írt költeményeinek, főleg szerelmes verseinek köszönheti.

        

         Két korszak határán élt ő is, mint Dante, mint Boccaccio.

A reneszánsz

Balassi Bálint 1554-1594

I.       a)      A szó jelentése

         b)      Történelmi háttér

II.      a)      Eszmerendszer

         b)      Kultúrterületek és jeles képviselőik

         c)      Magyarországi viszonyok

         d)      Janus Pannonius

         e)      Balassi Bálint

III.    Összegzés

         A reneszánsz szó újjászületést jelent, a 14-16. századot felölelő kultúrtörténeti korszak és a hozzá tartozó stílus neve.

                   Kiindulópontja Észak-Itália volt. A középkor végén a pápai és a császári hatalom Itália birtoklásáért küzdött. A független északi városállamok közben rohamos fejődésnek indultak, melynek alapja a politikai önállóság és a virágzó kereskedelem volt. A feudalizmus felbomlása a polgárság életformájának és világszemléletének átalakulásához vezetett.

         A reneszánsz kor eszmerendszerét egyrészt a kultúra világiasodása: a földi élet élvezése, a boldogság keresése jelentette. Újra felfedezik a szerelem, az emberi test és a természet szépségét. Fontos lesz a barátság, a család és a haza fogalma. Megnő a szellem és a művészet tisztelete. Felértékelődik az egyéniség, a tehetség elismerést kap.

         Mindezek megvalósításához az antikvitásban (a Római Birodalom értékeinek újjászületésében) találtak mintát.

         A reneszánsz eszméje: az emberközpontúság, a humanitás. A humanista tudósok főként a római civilizáció feltárására törekedtek.

         A latin nyelvű keresztény írások és a Biblia vizsgálatára is sor került. Ez vezetett a reneszánsz korhoz csatlakozó vallásújító mozgalomhoz, a reformációhoz, melynek egyik célja, hogy mindenki a saját nyelvén olvashassa a szent szövegeket.

         A reneszánsz először a képzőművészetben hódított: törekvése a természet hű utánzása. A festészet nagy művészei: Giotto (Krisztus siratása), Botticelli (Vénusz születése), Leonardo (Mona Lisa), Raffaello (Athéni iskola), Dürer (Ádám és Éva).

         Szobrászat és freskó: Michelangelo (Dávid, a római Sixtusi-kápolna freskói)

         Építészet: Brunelleschi (gótika helyett: antik elemek: Medivi-, Ricardi-, Pitti-paloták)

         Zene: madrigál kórusok, - Palerstrina,

         Csillagászat: Kopernikus (heliocentrikus elmélet),

         Természetfilozófia: Giordani Bruno

         Társadalomfilozófia: Machiavelli, Morus Tamás, Erasmus (Bibliafordítás németre)

         Költészet: Petrarca: Daloskönyv (366 szonett)

         Novella: Boccaccio: Dekameron (novella: Tíz nap)

A középkor irodalma

Villon (1431?-1461) 

I.       a)      A középkor ideje

         b)      A kultúra és a társadalom

II.      a)      Az egyházi kultúra

                   -        Szerzetesek

                   -        Szent Ágoston Vallomások

         b)      Az egyházi irodalom

                   -        Assisi Szent Ferenc Naphimnusz

                   -        Mária-kultusz

         c)      Ómagyar Mária-siralom

         d)      A prédikáció: Halotti Beszéd és Könyörgés

         c)      A legenda: Margit-legenda

         f)       A világi kultúra

         g)      Lovagok

                   -        Lovageposz: Roland-ének

                   -        Lovagregény: Trisztán és Izolda

                   -        Trubadúrok

         h)      Dante Isteni színjáték

         i)       Vágáns költészet – Villon Nagy testamentum

         j)       A középkori zene

         k)      A középkor építészete

III.    Összegzés

         A középkor elsősorban történelmi korszak, kezdetét a tudomány az 5. század végétől, a Nyugatrómai Birodalom bukásától számítja. Virágkora a 11-14. század, alkonya a 15-16. század. Művelődéstörténeti szempontból a középkor szűkebb időszakot jelent: az 5. századtól bontakozik ki, és a 14. század első felében kialakuló új korszak, a reneszánsz zárja le.

         Az emberiség történetének ellentmondásos, de értékeiben igen gazdag korszaka ez. Hosszú üldöztetés után eléri célját a kereszténység, véres háborúk után új birodalmak születnek. Emberek ezrei pusztulnak pestisben, keresztes hadjáratokban, s közben csodálatos tudományos és művészeti műalkotások születnek. A középkori kultúra a mai európai kultúra, a civilizáció kezdete. A középkor csodái közé tartoznak azok a világi egyetemek (a párizsi Sorbonne, a bolognai, a firenzei, a prágai és a krakkói), melyeken már univerzális képzés folyt: a „hét szabad művészet” (grammatika, retorika, dialektika és aritmetika, geometria, asztronómia, zene) mellett orvostudományt, jogot és teológiát is oktattak.

         A középkor „sötétnek” nevezett évszázadaiban (5-9. század) Európa jelentős részén igen alacsony szintre esett vissza a műveltség. Az emberiség fejlődése mégsem torpant meg ez idő alatt. Új szellemiséget, új világnézetet hozott a keresztény vallás, mely elsősorban a szegények és megalázottak között terjedt.  Az új vallás elutasította a nemzeti vagy társadalmi elzárkózást, s a megváltás eszméjét mindenkire kiterjesztette. Isten előtt minden embert egyenlővé tett, s az emberi élet elpusztítását bűnnek tartotta. A kialakuló feudális társadalomban nagy szerepet játszott az egyház, ami a törvényesség elvét, a műveltség igényét képviselte. A középkori egyház világszemléletének középpontjában az Isten és az ő világa állt, szemben az ókori műveltséggel, mely az emberre és világára összpontosította a figyelmet. Az egyház a földi élet célját a túlvilági boldogság, az örök üdvösség elnyerésében jelölte meg: siralomvölgynek mondta a földi életet, mely csak a túlvilághoz vezető út állomása. Az alapérték legfontosabb jellemzője a mindent átható keresztény szemlélet volt: a földi világ és a földi lét mulandó és tökéletlen, mellyel szemben ott áll a  tökéletesség, a végtelen és örök világa, Krisztus világa, aki az erényes élet legfőbb példája.

A görög dráma megszületésének körülményei – Szophoklész Antigoné című tragédiájának elemzése

I.       a)      A dráma kialakulása

         b)      A színpadi megjelenítés fejlődése

         c)      Híres mondakörök

         d)      A görög színház építménye

         e)      A görög drámaverseny

II.      a)      A dráma mint műnem

         b)      A tragédia

         c)      Szophoklész

         d)      Az Antigoné cselekménye

         e)      A dráma szerkezete, konfliktusai

         f)       A mű központi kérdése

         g)      Kreón jelleme

         h)      Antigoné alakja

         i)       Iszméné és Haimon

III.    a)      Szophoklész művének nagysága

         b)      A mű üzenete

         c)      Szophoklész – az istenek kegyeltje

         A drámai műfaj kialakulása a Dionüszosz-ünnepségekkel függ össze, előbb kultikus játékot jelentett, majd ennek módosulása következtében lassan eltávolodott a vallástól. A gyorsan változó világszemlélet (társadalmi osztályok küzdelméből adódó összeütközések) hozzájárult ahhoz, hogy a szőlőművelő vidéki parasztság és a kézművesség közvetítésével a városokba eljutott a görög irodalom vezető műneme, a dráma, amely virágkorát k. e. az 5. században élte.

         Sajátossága a színpadi előadásra szánt, párbeszédes megjelenítő alkotás.

         50-60 fős kórus lépett a színre, s dithyrambusokban adták elő Dionüszosz (a szőlőművelés, a bor, a mámor istene) mitikus sorsát. Ez volt az első lépés a dráma felé. Majd kivált a kórusból a karvezető, ő egyes szám első személyben dicsőítette az Istent, utána a hódoló énekkel válaszolt. Ezután kélt agy három színész-szereplő jelent meg a színpadon, s egymással dialógust folytattak, amelyet a kardalok választottak el egymástól. Ezt már drámai játéknak nevezték.

         Az első színészt k.e. a 6. században Theszpisz léptette fel, akinek az volt a feladata, hogy a kar mellett „magyarázó” legyen. Feladata a prologosz (előbeszéd) és az epeiszodin (közbelépés,  közbevetés) volt.

         A második színészt Aiszkhülosz léptette színpadra: csökkentette a kar szerepét, a párbeszédet állította az előadás középpontjába.

         A három színészt és a díszletezést Szophoklész vezette be. Ő alakította ki a dialógust (a párbeszédet).

         Az athéni Dionüszosz-ünnepeken, mely a drámaversenyek ideje is volt a március-áprilisi hónapokban, három nagy mondakörből vett tragédiákat adtak elől: a trójai, a mükénéi és a thébai mondákból. Ezen k.e. 534-től tragédiaköltők, k.e. 486-tól kezdve pedig komédiaköltők is részt vettek.

Varga Zsuzsanna: József Attila hazaszeretete

Forrás: József Attila a Dunánál 1935. -  www.irodalmijelen.hu

I.       Történelmi háttér

II.      a)      A Dunánál

         b)      Hazám

III.    Összegzés

         Azt gondolom, igen nehéz szavakban leírni a hazaszeretet fogalmát úgy, hogy az hűen tükrözze érzéseinket. Ennek az érzésnek a szívünkben, lelkünkben kell ott lennie, hogy annak fényében cselekedni tudjunk.

         Nagyon kevés embernek adatik meg az a kiváló képesség, hogy ezektől az érzésekről frázisok nélkül tudjon beszélni és írni.

         József Attilát azon írók közé sorolom, akiknek gondolataiból az igaz hazaszeretet sugárzik. Nagyságát emeli, hogy tette ezt akkor, amikor a fasizmus ideológiája hazánkban is fojtogatta a tisztán és mélyen érző emberek lelkét és szívét.

         Márpedig az 1930-as évek második fele ilyen volt. A fasizmus térhódítása Európában szinte mindenütt éreztette hatását. Magyarország is megindult azon az úton, amelynek eredményeként a náci Németország politikai érdekszférájába sodródott. Ez a kor magyarázza meg József Attila akkori politikai szemléletét, hangulatát, verseinek gondolati tartalmát. A költő, aki 1930-ban kapcsolatba került az illegális kommunista párttal, tudatosan vallotta magát a proletariátus kötőjének. Később eltávolodott a mozgalomtól, s verseiben is fokozatosan nagyobb hangsúlyt kapott az aktuális problémákból fakadó érzelmek kinyilvánítása: a nemzetféltés.

Varga Zsuzsanna: József Attila gondolati versei

 Forrás:  www.literatura.hu

I.       József Attila

II.      a)      Külvárosi éj

         b)      Holt vidék

         c)      Téli éjszaka

         d)      Reménytelenül

         e)      A város peremén

         f)       Elégia

         g)      Eszmélet

         h)      Levegőt!

         i)       Thomas Mann üdvözlése

III.    Összegzés

A 20. század egyik legnagyobb, legérzékenyebb és legszerencsétlenebb sorsú magyar költője József Attila, akinek életét végigkísérte a nélkülözés, a sehová sem tartozás és a depresszió. Eközben igen termékeny és páratlanul magas színvonalú művészi pályát járt be.

         Költészetében már kezdettől jelen vannak a gondolati elemek. József Attila nemcsak saját korának, hanem az egész huszadik századnak az alapkérdéseit tudta költészete fő mozgatójává tenni. Széleskörű filozófiai ismerettel rendelkezett. Már első köteteiben is találkozunk az élet alapvető kérdéseire választ kereső versekkel. Nagy gondolati verseit a Külvárosi éj és a Medvetánc című kötetekben fogja össze, de szinte minden versére a tudatosság, a tárgyias racionalitás, a „szabad ész” működése és az önkifejezés jellemző.

         Az 1932-ben megjelent Külvárosi éj című kötetének megjelenésekor még csak 27 éves, de gondolatai azt tükrözik, hogy a költő ekkorra már az élet sok kínját és keservét átélte. Míg korábbi verseiben világképének csak egy-egy vonása jelenik meg, ez időtől fogva teljes körképet fest társadalmáról. Ekkorra alakította ki azt a verstípust, amelyik a legjobban megfelelt a gondolkodó, a világ és a lét problémáira választ kereső ember megfigyelő, elemző magatartásának s gondolatainak logikus összefűzésére. A Medvetánc című kötet mottója szerint, aki költő akar lenni, annak meg kell járnia a poklokat. Sajnos, József Attila minden bugyrát megjárta.