2023. jún. 22.

Jobbágy Károly (1921-1998): Szomorú szerelem


A nő, ki nős embert szeret,

szomorú szerető nagyon.

Éjjel a vágy ha rámered,

felsír... Mert nincsen irgalom.


Hetenként egy-egy délután

eljön hozzá, ki öleli.

Siet... feléje nyúl sután...

más otthon ízével teli;


a zsebkendőjén , ingein

egy másik asszony nyoma van

s a férfi életében ím

ő - bárhogy lángol - nyomtalan.


Csak, mint a napfény, felragyog,

aztán pár napra beborul;

az ünnepek, vasárnapok

magányban telnek, józanul.


Néha, ha fáradt s kézbefog

otthon egy könyvet és leül,

pár sort elolvas... felzokog

mert oly sokat van egyedül.


De mért? Hisz ő is annyit ér,

mint az, akinek férje van;

benne is úgy lobog a vér,

szeretne élni boldogan:


fényes vasárnap járni kinn,

büszkén, karolva vinni őt,

mutatni: Nézzétek! Enyim!

Állni a pletykálók előtt,


s nem mellékutcák kis, sötét

zugában kapni csókokat

és ijedten rebbenni szét,

ha ismerős, ki ott haladt.


A nő, ki nős embert szeret,

sok rossz asszonynál többet ad:

hitet, szerelmet, életet,

türelmet, ifjú álmokat...

*

Ne szóljatok meg, olvasók! 

Nem pillangókról szól e dal,

kiknél csupán szeszély a csók,

- mert hogy a vérük fiatal -


hanem azokról, kik szivét

egyetlen férfi köti le,

számára lettek menedék,

egy jégkor hű tűztengere,


akik megértők, csöndesek,

nyomukban nem hull szét család,

csak bennük mélyebb s fáj a seb

látva kis lánykák mosolyát,


érezve, hogy nincs - bárha van

az, aki van - de nincs velük;

és a sírás is hasztalan,

akár az egész életük.

(1960)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése