2014. okt. 10.

Dutka Ákos: A balatoni halász (1924)



Avas ladikja renyhén ring a réven,
körötte sikló, fürge víg regatták,
s városból ömlött nimfák friss kacaját
fitymálva áll. És szeme fenn az égen.

Az enyhe víz most mások szeretője,
míg fenn a nap s a víznek enyhe fodra
gyűrűzve fut a sásszegett homokra, -
tétlen hever nagy barna evezője.

De száll az este lilaszín uszálya,
a Badacsony már ég, mint égi máglya,
vihart jelezve még ma éjszakára.

Szélmarta arcán Somogy ősi kedve
mosolyra fut – és mintha ünnepelne,
méltósággal száll a zajló vizekre.


Forrás: Dutka Ákos: A holnaptól remetéig – Válogatta: Dr. Papp János -  A kötetet a Békéscsabai Rózsa Ferenc Gimnázium és Szakközépiskola igazgatósága jelentette meg, 1966 nyarán. Készült az iskola tanműhelyében, a kéziszedő és gépmester tagozatok elsőéves növendékeinek közreműködésével, Ancsin János, Kittel Frigyes, Kovács Gyula, Malatyinszki József és Tóth György szakoktatók irányításával, diósgyőri ofszet papíron, Monotype Bembo betűkkel, 250 számozott példányban. A tipográfia Szántó Tibor munkája. A kiadásért az iskola igazgatója felel.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése