Házasok vitája (Burns után. Angolból)

 

’Férjem, szüntesd a vitát!

Hasztalan! föl nem hagyok.

Esküdt párod igenis,

Ámde rabnőd nem vagyok.

„Egy engedni tartozik,

Náncsi, Náncsi!

Férj-e, vagy nő? szólj, melyik?

Párom Náncsi.”

 

’Szolgaság és engedet!

Mind csak e szót pengeted.

Igy isten hozzád bilincs,

Itt hagyom fölségedet.’

„Oh be bús lesz homlokom,

Náncsi, Náncsi!

Ámde majd csak megszokom,

Párom Náncsi.”

 

’Megszakad szegény szivem,

Végórám a sirba int; -

Majd ha föld alá temetsz,

Hogy’ birod ki ezt a kint?”

„Jó az isten, kérem őt,

Náncsi, Náncsi!

S úgy hiszem, hogy ád erőt,

Párom Náncsi.”

 

’Még a holtak mellől is

Felkelek, férj, tudd meg azt;

S minden éjjel egy csoport

Síri rém reád riaszt.’

„Uj nőt vészek el! ilyet,

Mint te Náncsi,

S minden ördög elijed,

Párom Náncsi.”

ÁGY ZSIGMOND

Forrás: Koszorú 3. évf. Első félév 24. sz. 1865. jún. 11.

 

A mosó leányka (Ó spanyol dal)

 

Fölkelék, édes szülém,

Szent Ivánnap virradatján;

S egy lányka tünt elém

A zajongó tenger partján.

 

Maga mos, facsar, s ruháit

Rózsabokron szárogatja;

S míg a nap heven sugárzik,

Ily danára nyilik ajak:

 

„Hova tüntél, gyöngyalak!

Merre, hol nyomozzalak?”

 

Tengerhosszat jár a lyányka,

Föl s alá járkál a rében, -

Dús arany hajfürtihez

Dús arany fésű kezében.

 

„Szólj valót, jó tengerész!

Érte isten is megáldjon,

Kedvesem ha láttad-e

Valamerre, messze tájon?”

 

ÁCS ZSIGMOND

Forrás: Koszorú 3. évf. Első félév 24. sz. 1865. jún. 11.

 

Balogh Zoltán (1833-1878): Örök s mulandó

 

Örök vagy, szirt, a zordon bércz felett –

Borongva átélsz ezredéveket;

Örök vagy, tenger, örvénnyel tele –

Hiába hány-vet a vihar szele;

Örök vagytok nap, hold és csillagok –

Míg fényetek könyörtelen ragyog;

S örök, melyből az ész kizárva van –

A mély, magas és a határtalan!

 

Mulandó vagy te, illatos virág –

A hervadást lágy szirmodra irák;

Mulandó vagy te, szép tölgy-korona –

Gyököd kiszárad s diszed mind oda!

Mulandó a hős fürtén a babér,

A hir, dicsőség, mely nyomába ér,

Az ifjuság, a báj a nőszemen

S minden mi kedves: hűség, szerelem!

 

Forrás: Koszorú 3. évf. Első félév 24. sz. 1865. jún. 11.

Balogh Zoltán (1833-1878): Szellemvilág

 

Hogy ha a nő lágyan

Ölel végórádban,

S elhagyatott lesz az anya

Gyermekeid egy vigasza:

Eljövünk mi túlvilági szárnyon;

Szellemeknek nincsen tér, idő –

Oldalunknál enyhülést találjon

A hitvesztett s a jámbor hivő;

Égbe viszünk túl a felhőn,

Lengedező esti szellőn:

Virasztani annál –

A kit idehagytál!

 

Ámde ha csatákban

Porba omolsz bátran,

És az ige szent, a miért

Hősi karod onta ki vért:

eljövünk mi tulvilági szárnyon;

Szellemeknek nincsen tér, idő –

Oldalunknál enyhülést találjon

A bátor, ki sujtva is dicső;

Elragadunk hol viharok

Harcza az éjben kavarog:

Hogy, ki híven haltál,

Álmodj’ csatazajnál!

 

Forrás: Koszorú 3. évf. Első félév 24. sz. 1865. jún. 11.