A Mármora-tenger
Nagy messze morajlik,
Morajlása mégis
Egész ide hallik.
A szivem, a lelkem
Egyre mindig hallja…
Hej, ez a hang nem is
A tenger morajja!
Lélek szól e hangban
- Csupa vád és bánat! –
lelke Rákóczinak
S Zrinyi Ilonának.
Kik e honért éltek,
Küzdtek mind a végig,
S síri vánkosúl egy
Hantja se jut nékik.
Zúgó tenger partján,
Hideg síri ágyban
Nem tudnak pihenni
Idegen országban.
Csak várják, csak várják,
Mikor üt az óra:
Hogy hazajöhetnek
Édes nyugovóra.
Vágyódásuk zúgja
A tenger morajja,
Onnan szálló szellő
Egyre azt sóhajtja.
Költők lantja egyre
Visszhangozza, zengi.
- Oh mikor hallja meg,
Oh mikor érti meg
E honban mindenki?!
Forrás: Magyar Lányok 9. évf. 11. sz. márc. 8.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése