Nincs pompa, drága kincs a templomunkban,
Nagyon kopott, szegényes, egyszerű,
Mégis a hányszor térdepeltem ottan,
Úgy elözönlé lelkem a derű.
Ha megzendült kicsinyke orgonája,
Az égről annyi szép dolgot sugott,
Szent áhitattal figyeltem szavára,
S oly boldog lettem, oly nagyon nyugodt…
Rég volt… azóta messzi útra keltem
A nagy világban űz ezer viszály,
Oh, de azért pihenni árva lelkem
Most is haza, kis templomunkba száll.
Forrás: Magyar Lányok 9. évf. 6. sz. febr. 1.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése