Ctibor Stítnicky (1922-2002)*: Napforduló

Úgy várok rád, mint föld a magra,

mint madárra az erdő hűse,

hogy húrzengéstől részegülve

csöndjét énekké változtassa.

Úgy várok rád, mint rét virága

a méhre, mézét készítgetve,

várok rád, mint a nyári estre,

ha csillagfátyol hull a tájra.

Várlak, ahogy a szőlő várja,

hogy kéz simuljon vesszejére,

mely minden fürtnek hű testvére.

Tőled függ napom fordulása.

Várlak, mint gally a fagyok kését,

mint hó-dunnát az őszi árpa;

úgy várlak puszta télben járva,

mint koratavasz drága fényét.

Ford.: Veres János

*) CTIBOR STÍTNICKY: Első versei még a háború alatt jelentek meg, de költői kibontakozása a felszabadulás utáni időre esik. Egyike a szocialista szlovák költészet megteremtőinek. Kezdetben főként a közéleti tematika és a kissé hangos retorika jellemzi. Lírája később tematikailag és művészi megformálásban is elmélyültebbé, gazdagabbá válik. Magyar rapszódiák c. riportkönyve nagy rokonszenvvel szól a megváltozott magyar életről. Modern líránk terméséből készített tolmácsolásai avatott műfordítónak mutatják.

Forrás: Tiszatáj XXII. évf. 3. sz. 1968. márc.

Emil Boleslav Lukác (1900-1979)*: Békét!

Nem! Békét a világnak! Pusztulj, veszett vihar,

vadult bálványok fegyvert egymásra fogjatok,

akár a mérgezett vér, zubog a harci zaj,

ártatlanokra árad, belőlük szed adót.

Nem! Békét a világnak! Komor hekatombákat

aranyborjú oltárán állítanak sokan,

esőnyi yperit száll, bombák a fénybe vágnak…

Az öldöklés, az éhség tárol mámorosan.

Nem! Békét a világnak! A kínok Golgotáján

vergődött már ezerszer, leványadt,megfogyott,

oldalaiba döftek s az ördög vasvilláján

kényúr-paták elébe löknék a gyilkosok.

Nem! Békét a világnak! Hűs gyanta csillapítja

nyugtató balzsamával rettentő kínjait,

és újra talpon áll, már lát, hall, lélegzik újra,

és félénk ámulással éled, eszmélkedik.

Nem! Békét a világnak! Nap, szépítsd sugarasra

mit orkán karma tépett, mi romlásban fogant,

ragyogj fel, szép szivárvány, szökkenj a kék magasba,

a magvető hadd vessen s hadd szálljon a galamb.

Ford.: Baranyi Ferenc

*) EMIL BOLESLAV LUKÁC: Az élő szlovák irodalom egyik kiemelkedő alakja. Költészete a húszas évek elején a szimbolizmus jegyében bontakozott ki s eleinte erős Ady-hatást mutatott. Egymást követő verseskötetei ellentétek között vívódó, pesszimizmusra hajló, de a humanizmus erkölcsi normáihoz töretlenül ragaszkodó lírikusról vallanak. Lukác mint költő és lapszerkesztő maradandó érdemeket szerzett a magyar irodalom közvetítése terén. Különösen a Nyugat lírikusait, legfőképpen pedig Adyt tolmácsolta és népszerűsítette nagy sikerrel.

Forrás: Tiszatáj XXII. évf. 3. sz. 1968. márc.

Jan Smrek (1898-1982): Februári vers

E télen

sápadt arcomnak rózsák

szirma üde színt ad,

e télen

páfrányok illatoznak nékem,

ablakom üvegén pompázva nyílnak.

E teljes februáron át

szívembe holló, tépett, megkuszált,

az ég e tejfehér napokban

tárt tenyeremre szállt.

Alabástrom járdán

fénylő utakon mentem,

szilaj vidámság zászlaját emeltem,

szállt a légben szalagja,

mint kardinális skarlátszín kalapja,

s most előttem könnyen, kacéran

selyem ölébe csábítón

a tavasz rámköszöntött.

Ibolya-árban, tengerkék hegyen

lány-arcod megfürösztöd,

s ifjúságod varázsa

elönti két szemem.

Ford.: Baranyi Ferenc

*) Jan Smrek: A modern szlovák líra „nagy öregje”. Az életörömet, a szerelmet, az önfeledt, jó közérzet hangulatait éneklő, modern hangú lírája új színt hozott a szlovák irodalomba. Számos kötetben publikált versei a költői nyelv, a művészi eszközök és a forma mesterére vallanak. Kiemelkedő műfordítói teljesítménye Petőfi-, Ady- és József Attila-kötete. Ez utóbbi két kiadásban fogyott el. A Petőfi-kötetért pedig Csehszlovák Állami Díj-jal tüntették ki. (Fordítások: Havas vers – Veres János. Februári vers – Baranyi Ferenc. Önmagunk tükre – Bábi Tibor.)

Forrás: Tiszatáj XXII. évf. 3. sz. 1968. márc.

Jan Smrek (1898-1982): Havas vers

Mesébe illőn hull a hó,

vastagon szakad, úgy, mint hajdan.

Kacajunk csengő, áradó.

Nyomor sírását sose halljam.

Olvadjatok ki, ablakok,

szamovár száján dől a pára,

szív-kohók alján tűz lobog,

forralt bor, csobogj mély pohárba.

S vers, indulj újra, szüless, élj,

táncritmus fűtsön, sokan várnak:

savas légy, mint a helyi ér

és selymes, mint a női vállak.

A toll ily könnyen sosem írt,

perdül, fordul, mint sikló lécek,

hisz hó takart be minden sírt,

lapul a halál, mámor ébred.

*) Jan Smrek: A modern szlovák líra „nagy öregje”. Az életörömet, a szerelmet, az önfeledt, jó közérzet hangulatait éneklő, modern hangú lírája új színt hozott a szlovák irodalomba. Számos kötetben publikált versei a költői nyelv, a művészi eszközök és a forma mesterére vallanak. Kiemelkedő műfordítói teljesítménye Petőfi-, Ady- és József Attila-kötete. Ez utóbbi két kiadásban fogyott el. A Petőfi-kötetért pedig Csehszlovák Állami Díj-jal tüntették ki. (Fordítások: Havas vers – Veres János. Februári vers – Baranyi Ferenc. Önmagunk tükre – Bábi Tibor.)

Forrás: Tiszatáj XXII. évf. 3. sz. 1968. márc.