Mesébe illőn hull a hó,
vastagon szakad, úgy, mint hajdan.
Kacajunk csengő, áradó.
Nyomor sírását sose halljam.
Olvadjatok ki, ablakok,
szamovár száján dől a pára,
szív-kohók alján tűz lobog,
forralt bor, csobogj mély pohárba.
S vers, indulj újra, szüless, élj,
táncritmus fűtsön, sokan várnak:
savas légy, mint a helyi ér
és selymes, mint a női vállak.
A toll ily könnyen sosem írt,
perdül, fordul, mint sikló lécek,
hisz hó takart be minden sírt,
lapul a halál, mámor ébred.
*) Jan Smrek: A modern
szlovák líra „nagy öregje”. Az életörömet, a szerelmet, az önfeledt, jó
közérzet hangulatait éneklő, modern hangú lírája új színt hozott a szlovák
irodalomba. Számos kötetben publikált versei a költői nyelv, a művészi eszközök
és a forma mesterére vallanak. Kiemelkedő műfordítói teljesítménye Petőfi-,
Ady- és József Attila-kötete. Ez utóbbi két kiadásban fogyott el. A
Petőfi-kötetért pedig Csehszlovák Állami Díj-jal tüntették ki. (Fordítások:
Havas vers – Veres János. Februári vers – Baranyi Ferenc. Önmagunk tükre – Bábi
Tibor.)
Forrás: Tiszatáj XXII.
évf. 3. sz. 1968. márc.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése