Füst Milán emlékének
Hát odalett a te éneked is,
és végleg néma lett a régen hallgató!
Elszunnyad végül minden dohogás,
s a bölcsek szikár lámpafénye kialszik;
minden jelenés semmivé hanyatlik,
s átveszi birodalmát az öröklét.
Száműzött lovasaid a hágón visszanéznek,
búcsút int csontkezük, lemerülnek a völgybe,
ó városok felé, hol szüntelen harang szól,
s nem látni őket soha többet!
Így múlik minden. Denevérszárnyakon
elszáll a vaksi lélek, kis vinnyogást se hallat.
Banyák és baglyok éjszakája jön,
s hordókon böfögő bamba részegeké –
Aludj, Varázsló!
Forrás: Tiszatáj XXII.
évf. 3. sz. 1968. márc.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése