Holtak nyitott szemén száll
a tágas ég –
felhő-húzott lidérc-árny
fut el s kiég –
porszürke füst reménytelen magasban –
és hangod, mint a kő
a tó tükrére csobban.
Oldódj, zizgő sötétség!
fény fellege,
világ-tükrözte mélység,
széllel lebegj!
Kibomló szárnyaidban vidd magányom,
míg vércse-hang sivit
s nyomomba szállong.
Az alkony mind sötétebb –
susogd dalát:
röptödbe zárva élek,
örvény kap át
s belédermedve – őscsontváz a kőben –
holtak nyitott szemén
őrizlek az időben.
Forrás: Tiszatáj I. évf. 10. sz. 1947. december
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése