A csurgókról már hideg víz csepeg,
sötét távolban sziszeg az alkony.
Szél sepri fel az alacsony eget,
véres seprűvel sepri fel halkan,
mint udvart, hol október hajnalán
megriadt bárány sírt keservesen,
hogy éles késsel elmetszett nyakán
száját az ősz vörösre fesse be.
A nap merevül. Az est óvatos,
az utakat dehogy illeti lábbal.
Rájuk durván foltokat harmatoz
csillagjainak sárga sugarával.
Csend a földnek s az égnek odafönt.
Az ajkamhoz juh sírása száradt,
Az apró hold, mely mint a róka rőt,
szürcsölve kortyint a tóból párat.
Ford.: Fügedi Elek
*) MILAN RÚFUS: 1957-ben
megjelent első kötetében a kritika a szocialista szlovák költészet fejlődésének
új jegyeit állapította meg. Verseinek sajátos vonása, hogy a bennük kifejezett
szomorúság, a szorongás és aggodalom nem az egyéni útvesztésből ered, hanem
mélyen szociális gyökerű. Ars poeticája szerint a költészet mindig az erkölcs
és az igazság dolga. Mély felelősséget érez az emberiség jövőjéért, amelyet meg
kell védeni az atomháború katasztrófájától.
Forrás: Tiszatáj XXII.
évf. 3. sz. 1968. márc.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése