E télen
sápadt arcomnak rózsák
szirma üde színt ad,
e télen
páfrányok illatoznak nékem,
ablakom üvegén pompázva nyílnak.
E teljes februáron át
szívembe holló, tépett, megkuszált,
az ég e tejfehér napokban
tárt tenyeremre szállt.
Alabástrom járdán
fénylő utakon mentem,
szilaj vidámság zászlaját emeltem,
szállt a légben szalagja,
mint kardinális skarlátszín kalapja,
s most előttem könnyen, kacéran
selyem ölébe csábítón
a tavasz rámköszöntött.
Ibolya-árban, tengerkék hegyen
lány-arcod megfürösztöd,
s ifjúságod varázsa
elönti két szemem.
Ford.: Baranyi Ferenc
*) Jan Smrek: A modern
szlovák líra „nagy öregje”. Az életörömet, a szerelmet, az önfeledt, jó
közérzet hangulatait éneklő, modern hangú lírája új színt hozott a szlovák
irodalomba. Számos kötetben publikált versei a költői nyelv, a művészi eszközök
és a forma mesterére vallanak. Kiemelkedő műfordítói teljesítménye Petőfi-,
Ady- és József Attila-kötete. Ez utóbbi két kiadásban fogyott el. A
Petőfi-kötetért pedig Csehszlovák Állami Díj-jal tüntették ki. (Fordítások:
Havas vers – Veres János. Februári vers – Baranyi Ferenc. Önmagunk tükre – Bábi
Tibor.)
Forrás: Tiszatáj XXII.
évf. 3. sz. 1968. márc.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése