Nem! Békét a világnak! Pusztulj, veszett vihar,
vadult bálványok fegyvert egymásra fogjatok,
akár a mérgezett vér, zubog a harci zaj,
ártatlanokra árad, belőlük szed adót.
Nem! Békét a világnak! Komor hekatombákat
aranyborjú oltárán állítanak sokan,
esőnyi yperit száll, bombák a fénybe vágnak…
Az öldöklés, az éhség tárol mámorosan.
Nem! Békét a világnak! A kínok Golgotáján
vergődött már ezerszer, leványadt,megfogyott,
oldalaiba döftek s az ördög vasvilláján
kényúr-paták elébe löknék a gyilkosok.
Nem! Békét a világnak! Hűs gyanta csillapítja
nyugtató balzsamával rettentő kínjait,
és újra talpon áll, már lát, hall, lélegzik újra,
és félénk ámulással éled, eszmélkedik.
Nem! Békét a világnak! Nap, szépítsd sugarasra
mit orkán karma tépett, mi romlásban fogant,
ragyogj fel, szép szivárvány, szökkenj a kék magasba,
a magvető hadd vessen s hadd szálljon a galamb.
Ford.: Baranyi Ferenc
*) EMIL BOLESLAV LUKÁC: Az
élő szlovák irodalom egyik kiemelkedő alakja. Költészete a húszas évek elején a
szimbolizmus jegyében bontakozott ki s eleinte erős Ady-hatást mutatott.
Egymást követő verseskötetei ellentétek között vívódó, pesszimizmusra hajló, de
a humanizmus erkölcsi normáihoz töretlenül ragaszkodó lírikusról vallanak.
Lukác mint költő és lapszerkesztő maradandó érdemeket szerzett a magyar
irodalom közvetítése terén. Különösen a Nyugat lírikusait, legfőképpen pedig
Adyt tolmácsolta és népszerűsítette nagy sikerrel.
Forrás: Tiszatáj XXII.
évf. 3. sz. 1968. márc.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése