a gondolatok
a gondokat áradó patak hígítja
zuborog tartás formálódás nélkül
a szó
izzik ellágyul mire fölérne
ami fölér is
mindegyre sikongatóbb
a gátlások gombócai
gátat torlaszolnak a szónak
a hordalék-iszonyatok
zátonyát az elapadónak
építik építik
emelik egyre magasabbra
a tavasz megint elmos
patakba álmosító zivatarba
semmi keménység
csontjaim iszaposodnak
elpuhult telem
meg nem szilárdul többé
megint egy ősz s talán még egy tél
nem edződöm a világhoz
érceimet nem választja a víz ki
nem csapódik fémem a salakokból
kés ellen késsé nem bírom élesítni
Forrás: Tiszatáj XXII.
évf. 3. sz. 1968. márc.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése