Óh, átkozott kis Cupidó (virágének)

Óh átkozott kis Cupidó

Piros vérem szomjuhozó,

Szerelmemben lenge, csaló,

Szép ifjaknak te vagy háló.

 

Ne gyötörjed én szivemet

Add meg nékem szeretőmet,

Ne adj nékem innom mérget,

Ujits (d) elébbi kedvemet!

 

Tündéres vagy, mert nem látlak,

Ha látnálak, megfognálak,

Vas béklyóban jártatnálak

Mint te engem kinoználak.

 

Szabadságod ugy nem lenne

Mert hatalmad mind elveszne,

Szép szeretőm is kedvelne –

Ha nyelvem nem hizelkedne.

 

De nem látlak, azért kinzasz,

Szerelemtől már megfosztasz,

Mulatságban veled nem hagysz –

Sőt halálomra mérget adsz.

 

Elbágyadott szintén szivem,

Hogy nincs előttem szerelemem,

Ujontan újul gyötrelmem,

Szememből kicsordul könnyem.

 

Nem láthatom szeretőmet,

Fárasztom érte szivemet:

Járok sok üres rút földet:

Csak láthatnám szerelmemet!

 

De kétséges őtet látnom,

Noha gyakran én óhajtom

Kinaimat ugy számlálom –

Érted szivemet fárasztom.

 

Az ravasszal az szép szüzek,

Az mezőre kisétálnak,

Csak egymásra mosolyognak –

Azonközben csókolodnak.

 

Más rózsát is szakaszthatnék

Hogyha kedvemnek tetszenék,

Kiben vigságot találnék:

De ezzel csak bút szerzenék!

 

Vénus szerelem asszonya

Ifjak szivét busitója

Kine keziben kézijja,

Idegében vetett nyila.

 

Megtöri ő az ártatlant,

Nem szánja valakit kaphat,

Gyönyörködik, hogy vért onthat,

Kedves nála illy áldozat.

 

Minap hogy egyik leánya

Engemet előtanála,

Meglőni engem akara –

Megijedék, mondék arra:

 

Óh Vénusnak szép leánya

Mit haragszol te szolgádra?

Tulajdon saját rabodra –

Ha nem vétett néked soha!

 

Tudatlanságombul néked

Ha vétettem te ellened:

Reám ne onts azért mérget –

Engedelmes légy ezeknek!

 

- Ezeket siralma szókkal

Irtam könyhullatásokkal,

Hogy sokáig én csókommal,

Neml áthattam vigassággal.

 

Forrás:  A régi magyar költészet remekei – A legrégibb időktől Kisfaludy Károlyig 160-161. l. – Bp., 1903.

 

Áll előttem… (virágének)

 

Áll előttem egy virágszál,

Örvendetes liliomszál,

Kis kertemben ékesen áll

Ki életem, - egy virágszál.

 

Áll előttem szép violám

Rózsaszinü szép Ilonám,

Kegyes tekintető rozsám

Gyönyörüséges violám.

 

Kis kertemben szép virágok,

Jó illatu szép virágok –

Tündöklő szép piros rozsák

Gyönyörüséges violák.

 

Oh szép virág szerelmemben

Mikor volnék szép kertemben

Rózsa-, violaszedésben

Az te nagy és szép kedvedben!

 

Akkor lészen vigasságom,

Rózsa arczodat ha látom,

És ékesen csókolgatom –

Akkor lészen újulásom.

 

Néked egészség adassék,

Szép termeted böcsültessék,

Jó hired néked hallassék,

És éntülem szerettessék.

 

Füleidben immár vegyed

Fordits (d) reám személyedet:

Halld meg keserüségemet,

Tarts (d) meg az én életemet!

 

Legyen bocsánat énnékem

Tüled óh én szép szerelmem;

Noha mostan távul vagyok tüled

Ne felejts el azért engem Eszter.

 

Forrás:  A régi magyar költészet remekei – A legrégibb időktől Kisfaludy Károlyig 160. l. – Bp., 1903.

 

Gyenge rózsa (virágének)

 

Gyenge rózsa, szép hattyucska, viola:

Édes lelkem, szép szerelmem, Vénuska!

Valjon élsz e s emlétesz-e valaha?...

Mert éretted csaknem meghalok búba.

 

Nálad nélkül nem jutok végórára,

Rád találok búm s gondom hajlékára;

Szivem szakad mégis óhajt nagy sirva,

Mondván: engem kinzó gyönyörű rózsa!

 

Elválásom tüled mint lőn véletlen,

Az szerencse mellőled hamar elvön,

Kis hattyucska, tégedet özvegygyé tőn

Az Vénusnak haragja mindkettőnkön.

 

Jaj mit tegyek s hová legyek egyedül?

Vigasztalást nem várhatok senkitül,

Szivem kinja napról napra öregbül –

Bárcsak egy szót hallhatnék édesemrül!

 

Nyughatatlan szivem keserves kinja,

Megkereslek édes lelkem, kis rózsa,

Mert nincs sohol nálad nélkül orvossa,

Vajha szárnyom volna, röpülnék oda.

 

Jaj énnékem, jaj árva idegennek,

Mert mind éltig csak nagy búmban kesergek,

Jó lovamot nyugodni sem engedek

Valameddig véled szemben nem leszek!

 

Forrás:  A régi magyar költészet remekei – A legrégibb időktől Kisfaludy Károlyig 159-160. l. – Bp., 1903.

 

Jó napot szivem, virágom! (virágének)

Jó napot szivem virágom!

Mindenben jódat kivánom;

Éltessen Isten nem bánom,

Sőt tartson meg, azt kivánom.

 

Sok jó szerencsés napokra,

Virraszszon Isten akkorra

Az mikoron az én szómra,

Hajul szived szándékomra!

 

Mondjad meg szivem titkodat:

Ha szeretsz-e csak magamat?

És távoztasd el kinomat

Ki érted régulta fonnyat.

 

Mert bizony sok ideje már

Hogy ráró sebes szárnyon jár –

Én szivem is csak téged vár

Belső röjtökébe bézár.

 

Lágyitsad meg hát szivedet,

Ne őszitsed meg fejemet,

Ne örüljed elvesztemet

Éretted veszedelmemet.

 

Mert szeretlek csak egyedül:

Mint gilicze ki fészken ül

Hogy ő társátul el nem vál –

Miglen nem választja halál.

 

Forrás:  A régi magyar költészet remekei – A legrégibb időktől Kisfaludy Károlyig 159. l. – Bp., 1903.