Óh átkozott kis Cupidó
Piros vérem szomjuhozó,
Szerelmemben lenge, csaló,
Szép ifjaknak te vagy háló.
Ne gyötörjed én szivemet
Add meg nékem szeretőmet,
Ne adj nékem innom mérget,
Ujits (d) elébbi kedvemet!
Tündéres vagy, mert nem látlak,
Ha látnálak, megfognálak,
Vas béklyóban jártatnálak
Mint te engem kinoználak.
Szabadságod ugy nem lenne
Mert hatalmad mind elveszne,
Szép szeretőm is kedvelne –
Ha nyelvem nem hizelkedne.
De nem látlak, azért kinzasz,
Szerelemtől már megfosztasz,
Mulatságban veled nem hagysz –
Sőt halálomra mérget adsz.
Elbágyadott szintén szivem,
Hogy nincs előttem szerelemem,
Ujontan újul gyötrelmem,
Szememből kicsordul könnyem.
Nem láthatom szeretőmet,
Fárasztom érte szivemet:
Járok sok üres rút földet:
Csak láthatnám szerelmemet!
De kétséges őtet látnom,
Noha gyakran én óhajtom
Kinaimat ugy számlálom –
Érted szivemet fárasztom.
Az ravasszal az szép szüzek,
Az mezőre kisétálnak,
Csak egymásra mosolyognak –
Azonközben csókolodnak.
Más rózsát is szakaszthatnék
Hogyha kedvemnek tetszenék,
Kiben vigságot találnék:
De ezzel csak bút szerzenék!
Vénus szerelem asszonya
Ifjak szivét busitója
Kine keziben kézijja,
Idegében vetett nyila.
Megtöri ő az ártatlant,
Nem szánja valakit kaphat,
Gyönyörködik, hogy vért onthat,
Kedves nála illy áldozat.
Minap hogy egyik leánya
Engemet előtanála,
Meglőni engem akara –
Megijedék, mondék arra:
Óh Vénusnak szép leánya
Mit haragszol te szolgádra?
Tulajdon saját rabodra –
Ha nem vétett néked soha!
Tudatlanságombul néked
Ha vétettem te ellened:
Reám ne onts azért mérget –
Engedelmes légy ezeknek!
- Ezeket siralma szókkal
Irtam könyhullatásokkal,
Hogy sokáig én csókommal,
Neml áthattam vigassággal.
Forrás: A régi magyar költészet remekei – A legrégibb időktől Kisfaludy Károlyig 160-161. l. – Bp., 1903.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése