Ám úgy légyen… (virágének)

Ám ugy légyen, mint akarod!

Te magad kevélyen tartod,

Szivem kinját te nem szánod –

Valjon meddig lészek rabod?

 

Elmaradtam barátimtul,

Minden jó akaróimtúl,

Szerelmes szép beszédektül,

Távol estem mindezektül.

 

Szép dolog volt az szabadság,

Higyjed bizony nagy uraság,

Kit nem kötelez az rabság

Ott uralkodik vigasság.

 

Még anya szebbet náladnál

Nem szült kedvemre magadnál,

Bár csak nékem jó szot adnál –

Megkeresnélek házadnál.

 

Meggyőzött engem szerelmed

Rabjává tött te szépséged,

Sőt valamig tarja kedved:

Békódat rajtam röngöthetd.

 

Mond meg szóval vagy izend meg,

Ne forrjon benned az méreg,

Szép szerelmeddel enyhits meg,

Rajtam békodat tágitsd meg.

 

Mosolygó szép ajakidat

Rózsa szinü szép orczádat

Fordits(d) hozzám, hadd csókoljam

Gyenge piros két orczádadt.

 

Mint az  héja az csirkéket

Körme közé szedi őket,

Ugy tépi gyenge testeket

És szaggatja ő sziveket:

 

Igy szép szerelmed énnékem

Körme közé veszi testem,

Ugy tépi szaggatja szivem –

Azt mondja, hogy nem szán engem.

 

Nincs ég alatt nagyobb jószág;

Mint az igaz állandóság,

És tökélletes igazság –

Ott uralkodik vigasság.

 

Mennyi csillag az kék égen,

Mennyi fövény az tengerben,

Mennyi hajszál az fejeden:

Annyi jókkal áldjon Isten!

 

- Ezeket nem igen régen

Szeretőm miatt versekben

Kölleték irnom ez holdban

Elgondolván szerelmemben.

 

Forrás:  A régi magyar költészet remekei – A legrégibb időktől Kisfaludy Károlyig 165. l. – Bp., 1903.