Óh kedves pusztaság!
Csendes magánosság,
Óh mely igen szeretlek!
Király irigyelne;
Nagy úr is kedvelne:
De ők tőled rettegnek.
Ártatlan mulatság,
Egyenlő boldogság,
Benned van, mást mit kérjek?
Udvari ministert
Tettetésben mestert,
Akárhogyan nézzek bár
Tagja nincs kötözve,
Még is levan tüzve
Olyan mint bezárt madár
Király szólitását
Várja mosolygását
Hol száll, hol mász, mint bogár.
Némely éltét adja,
Jószágát elhagyja,
Csak két rőf pántlikáért:
Nem tetszik szabadság
Inkább fényes rabság
Kit eladott egy kulcsért
Egy varrott csillagért
Arany báránykáért:
Gondolja, hogy jól cserélt.
Sok nyomorúságot
Nyughatatlanságot
Elfordithatsz magadtól,
Ha dicsőség szelét,
Nagyoknak kegyelmét
Nem vadászod bolondúl
Magaddal múlatni
Világtól elfutni,
Tanulj, élhetsz boldogúl.
Forrás: A régi magyar költészet remekei – A legrégibb időktől Kisfaludy Károlyig 176. l. – Bp., 1903.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése