Hallgasd meg, uram, én szómat
Vedd szivedre panaszomat,
Mert az új ember kiált
Kit bennem lelked formált.
Nyujts hozzá segedelmet
Tartsd mellette kegyelmedet
Hogy az ellenség hatalmát
Megtörje mint gyenge szalmát.
Esmérem ellenségemet
Aki sanyargat engemet,
Nálam lakik mint egy társ
De ellenem hegyes nyárs;
Midőn hozzám nyújt szerelmet,
Akkor hoz rám veszedelmet.
Oh, ki szabadit meg tőle
hogy elállhassak mellőle.
Ez az én ó természetem,
Kitől van gyakran esetem;
De mégis ellent állok
S ő véle szembe szállok
Sőt, uram, most is megvallom,
Hogy munkáját nem javallom;
Ámbár néha el is ragad
De társára úgy sem akad.
Forrás: A régi magyar költészet remekei – A legrégibb időktől Kisfaludy Károlyig 166. l. – Bp., 1903.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése