Csikósok oltárja, juhász kápolnája.
Betyárok barlangja, leányok tanyája,
Bolhák, egereknek, békák palotája,
Dongó légy, darazsok, szúnyogok bárkája!
Ki tett téged ide világnak csúfjára,
Ki állitott fel sok gazdák kárára?
Nem vagy te vendégház korcsma formájára,
Sem jövő, sem menő utasok hasznára.
Négy rongyos fal, kémény, egy csikorgó ajtó,
Bogárhátú fedél nyitva mint akasztó,
Egy földlyuk melletted ott van a csábító?
Előtted leásva áll egy vastag bitó.
Nem a kormos bogrács ki büdös tűzéktől,
Nem két szurkos fazék ki zsíros dögbéltől,
Hoz neked vendéget alsó felső széltől,
Ijesztenek ezek a te czégéredtől.
De mikor fergeteg támad a fellegben,
Zúz vagy havas eső áztat köpönyegben,
Villámlás, csattanás, rettent nyárközépben,
Tehozzád sietünk, szállást kérünk szépen.
Akkor nem cserélnénk az Aranyos Sasért,
Nem perlünk gazdával, a jobb numerusért,
Noha nem szaladnak eltévedt kulcsokért,
Megnyugoszunk benned, nem adnánk egy várért.
Bizony nagyhivság van a sok épitésben,
Az ország elmerült ezen betegségben,
Aki lakni akar igaz csendességben,
Szivét szoritsa be kisebb keritésben.
Egybenragadt falak hosszóú menedéke,
Sétáló folyosók, paloták mértéke,
Nem gyönyörüségnek sokszor a vidéke,
Inkább gond és búnak széke vagy rejtéke.
Együgyü eleink egy tálhoz ültenek,
Asztalnál, egy házban együtt megfértenek,
Nem kárpitos ágyat, ponyvát kerestenek,
Együtt feküdtenek, fel együtt keltenek.
S akkor közelebb járt az igaz barátság,
Atyafi szeretet, jó kedv és nyájasság,
Mert hozzánk béjött kölcsönös czifraság,
A szin megmaradott, eltűnt a valóság.
Sok vár, kastély vagoyn már boldog hazánkban,
Ahol patkós csizma nem hág palotában,
Van ház, hol a gazda megáll pitvarában,
S bemenni ha akar, öltözik kapczában.
Sem haszon, sem szükség, se4m alkalmatosság
Az ilyen épület, ez csak merő hivság,
Sem ház, sem kalitka, czifra nyomorúság,
Minek készittetett ilyen mulandóság?
Ó csárda! becsesebb nálam te szegleted!
Béfogadsz, negyven is sokszor a vendéged,
Jobb szállásom vagyon nékem temelletted,
Szükségben nyugovást király is lel benned.
Maradj tehát békés, puszta közepében,
Kecskeméti kenyér süljön kemenczédben,
Kőrösi bor bőven keljen a pinczédben,
Sok utas nyugodjon faladnak tövében.
Forrás: A régi magyar költészet remekei – A legrégibb időktől Kisfaludy Károlyig 184-185. l. – Bp., 1903.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése