Gyenge rózsa, szép hattyucska, viola:
Édes lelkem, szép szerelmem, Vénuska!
Valjon élsz e s emlétesz-e valaha?...
Mert éretted csaknem meghalok búba.
Nálad nélkül nem jutok végórára,
Rád találok búm s gondom hajlékára;
Szivem szakad mégis óhajt nagy sirva,
Mondván: engem kinzó gyönyörű rózsa!
Elválásom tüled mint lőn véletlen,
Az szerencse mellőled hamar elvön,
Kis hattyucska, tégedet özvegygyé tőn
Az Vénusnak haragja mindkettőnkön.
Jaj mit tegyek s hová legyek egyedül?
Vigasztalást nem várhatok senkitül,
Szivem kinja napról napra öregbül –
Bárcsak egy szót hallhatnék édesemrül!
Nyughatatlan szivem keserves kinja,
Megkereslek édes lelkem, kis rózsa,
Mert nincs sohol nálad nélkül orvossa,
Vajha szárnyom volna, röpülnék oda.
Jaj énnékem, jaj árva idegennek,
Mert mind éltig csak nagy búmban kesergek,
Jó lovamot nyugodni sem engedek
Valameddig véled szemben nem leszek!
Forrás: A régi magyar költészet remekei – A legrégibb időktől Kisfaludy Károlyig 159-160. l. – Bp., 1903.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése