A negyedik játék, negyedik jelenete
Ágis és Kleombrotes
Ágis
Hidd el Kleombrotes nem félem halálom,
Hanem Agiarist szeretem, megvallom,
Csak Agiaris már, akiért még élek,
S ifjuságommal elveszteni félek,
Külömben kevésre tekinthetem Spártát:
Kleombrot, nem szükség őriznünk oly hazát,
Mely már részegülvén magába hasonlott,
S mérgébe tulajdon testébe mardosott.
Jupiter sem kiván tovább tudni rólunk,
Nem bánja, ha élünk s nem szenyved, ha halunk.
Állhatatosságom hozzád nem változik,
De Agiárisért szivem tétovázik.
Az igazságnak már én eleget tettem,
Szerencsém, ha csupán csak ezzel véthettem.
Még Agiárisnál tartoztat keservem
Ártatlan hová lesz, ha tőle elesem!
(dühösséggel magán kívül ragadtatva)
Kleombrot! hogyha most Spártába meghalok,
A poklokra menvén, ott is mindent dúlok.
Nem kell Jupiternek elrestült kegyelme,
Halálunkba, nem tesz semmit segedelme.
Kle.
A szerelem tépi, Ágis nagy szivedet!
Csak ezért vesztetted el vitézségedet?
Oly teher ez rajtad, hogy alatta eldül,
Egész bátorságod? - - - légy el nála nélkül.
Ágis, sok vitéz van a ki szeretetért
Nem szenyvedvén, könnyen onthat magából vért,
Ágis
Semmi nincs szabadon: szeret minden állat;
E tüz világunkból soha ki nem halhat.
Az égen és földön mindenütt szeretnek:
A szivnek áldoznak, istenek emberek,
Plútot s tengerinknek ostoba csudáit
Lásd meg: mind ismerik ők Vénus hámjait,
Úgy van: mert a világ örökös szerelem,
Mindent kinozhat ez édes veszedelem;
Tanácskoznak vele a mennyei lelkek,
Alatta kell nyögni vitéznek és szentnek.
Kle.
Ágis nagy szerelmed már annyira ragadt,
Hogy az elme veled küszködni elfáradt.
Ágis
Nem harczolok (hidd el) soha szerelmemmel,
Egyképen érzem azt szivemmel lelkemmel.
Nem tudom ezek közt melyik szeret jobban,
Egészben reszketek, úgy tetszik kinomban.
De tudom én azért védelmezni éltem,
Tartom is, míg lehet, szerencsétlen létem.
Forrás: A régi magyar költészet remekei – A legrégibb időktől Kisfaludy Károlyig 175. l. – Bp., 1903.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése