H Y M N U S
Szívemnek legfelségesb bálványa,
Szűz bölcseség, hol van lakhelyed?
Világoknak roppant alkotványa
Hol rejti őt titkos kebeled?
Óh, rég már, rég, hogy a szépek szépét
Nyomozom, mert istenség keze
Lelkembe metszette ő szent képét,
Hogy lélekké neveze.
A hol te ég felséges magzatja,
Szórod fényed ragyogványait,
Ott örökös tavasz osztogatja
Elysium drága javait.
Legtisztább ég kristálya
Folyja körül boldog vidéked’,
Égi karok szent melódiája
Zeng idvezletet neked.
Az i gazság s a virtus karjain
Jársz, szép testvér, szép testvériddel,
Ártatlanság virágos halmain
Vigan játszván vig kedvesiddel.
Orczáidon ragyognak rózsáji
Hervadni nem tudó szépségnek,
Kezeidben virítnak pálmáju
A tökéletességnek.
Benned érzés, vágyás, gondolatok
Zengnek felségesen harmóniát;
Szívet-tépő dühös indúlatok
Nem táplálnak ezer fúriát,
Homálytalan szemeidnek éli
A dolgoknak hatja velejét;
A holt bálványt istennek nem véli,
Lepje gyémánt bár fejét.
Neked örök rend arany lánczai
Fűzike egybe a világokat,
Mellyek mint szép egyesség lyányai
Ölelkezve járják tánczokat,
Irígy daemon néhánynak kebelét
Nem marczongja mérges dárdával,
Hogy a sereg másik kedvesb felét
Hizlalja prédájával.
Előtted a mindent-alkotónak
Nyitva vagyon rejtett műhelye,
Látd, az czélja, hogy a legfőbb jónak
Izlésére mivét emelje.
S azt ezerkép csak azért próbálja
Tisztitásnak kemenczéjében,
Hogy ragyogjon, lehúllván homálya,
Istenek szép fényében.
Égi lakos, egek származatja,
Minden szemlélsz égi formában;
Füled égi szent muzsika hatja
A világok vándorlásában,
Gyönyörüség legtisztább forrását
Szünet nélkül meríti szived,
S jótételben leli csak nyugvását,
Boldogság minden mived.
Oh! szivemnek szentséges bálványa,
Hol van, hol van örökös helyed?
Mért hogy lelkem, úgy a mint kivánja,
Nem mulathat itt alant veled?
Ah! eltüntél, eltüntél mitőlünk
Felsőbb lelkek társaságába,
s téged vélvén lelni, hányszor dőlünk
Csalárd árnyék karjába.
De ha szívem legszebb lángozatja
Feléd lobog hajnal jöttével,
Ha lelkem legtitkosb mozdulatja
Téted sóhajt naplementével:
Jőj, kegyes, oh jőj Zephirszárnyakon,
Néked szentelt rejtekhelyembe,
Nagy leczkéit mennyei hangokon
Éjfélenként sugalld fülembe!
KISS JÁNOS
FOHÁSZKODÁS
Isten! Kit a bölcs lángesze fel nem ér,
Csak titkon érző lelke ohajtva sejt:
Léted világit, mint az égő
Nap, de szemünk bele nem tekinthet.
A legmagasb menny s aether uránai,
Mellyek körülted rendre keringenek,
A láthatatlan férgek, a te
Bölcs kezeid remekelt csudái.
Te hoztad e nagy minden ezer nemét
A semmiségből, a te szemöldöked
Ronthat és teremthet száz világot,
S a nagy idők folyamit kiméri.
Téged dicsőit a Zenith és Nadir,
A szélvészek bús harcza, az égi láng
Villáma, harmatcsepp, virágszál,
Hirdeti nagy kezed alkotásit.
Buzgón leomlom színed előtt, dicső!
Majdan ha lelkem záraiból kikél
S hozzád közelb járulhat, akkor
A miután eped, mit eléri.
Addig letörlöm könnyeimet, s megyek
Rendeltetésem pályafutásain,
A jobb s nemes lelkeknek útján,
Merre erőm s inaim vihetnek.
Bizton tekintem mély sírom éjjelét!
Zordon, de oh, nem, nem lehet az gonosz,
Mert a te munkád; ott is elszórt
Csontaimat kezeid takarják.
BERZSENYI DÁNIEL
HYMNUS
a magyar nép zivataro századaiból
Isten, áldd meg a magyart
Jó kedvvel, bőséggel,
Nyújts feléje védő kart,
Ha küzd ellenséggel;
Bal sors a kit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbünhödte már e nép
A múltat s jövendőt!
Őseinket felhozád
Kárpát szent bérczére,
Általad nyert szép hazát
Bendegúznak vére.
S merre zúgnak habjai
Tiszának, Dunának,
Árpád hős magzatjai
Felvirágozának.
Értünk, kúnság mezejin
Ért kalászt lengettél,
Tokaj szőlővesszein
Nektárt csepegtettél,
Zászlónk gyakran plántálád
Vak török sánczára,
S nyögte Mátyás bús hadát
Bécsnek büszke vára.
Hajh, de bűneink miatt
Gyúlt harag kebledben,
S elsujtád villámidat
Dörgő fellegedben:
Most rabló mongol nyilát
Zúgattad felettünk,
Majd töröktől rabigát
Vállainkra vettünk.
Hányszor zengett ajkain
Ozmán vad népének
Vert hadunk csonthalmain
Győzedelmi ének.
Hányszor támadt tenfiad,
Szép hazám, kebledre,
S lettél magzatod miatt
Magzatod hamvvedre?
Bújt az üldözött, s felé
Kard nyúl barlangjában,
Szerte nézett s nem lelé
Honját a hazában.
Bérczre hág, és völgybe száll,
Bú s kétség mellette,
Bérözön lábainál,
S lángtenger elette.
Vár állott, most kőhalom,
Kedv s öröm röpkedtek,
Halálhörgés, siralom
Zajlik már helyettek.
S ah! Szabadság nem virúl
a holtnak véréből,
Kínzó rabság könnye húll
Árvánk hő szeméből!
Szánd meg Isten a magyart,
Kit veszélyek hányának,
Nyújts feléje védő kart
Tengerén kinjának,
Bal sors a kit régen tép;
Hozz rá víg esztendőt,
Megbűnhödte már e nép
A múltat s jövendőt!
KÖLCSEY FERENC
DIES IRAE
Napja Isten haragjának
Végét veti e világnak:
Ez szavok a prófétáknak
A sziv tele rettegéssel
Lesz a biró jövetével,
Hol kezdődik a számvétel.
A trombitaszó egyszerre
lehat minden sirfenékre,
S kit-kit hiv itélő székre.
Bámul természet és halál,
Hogy a földpor emberré vál,
És a bíró elejbe száll.
Az irott könyv megnyittatik,
Mellyben inden foglaltatik,
Valami megbiráltatik.
Ha a biró ül ragyogva,
Semmi nem marad titkolva,
Minden meg leszen boszúlva.
Akkor szegény én mit tegyek,
Oltalmamra kiket vegyek,
Hol a szentek is rettegnek.
Ég föld hatalmas felsége,
Világ legen üdvössége!
Üdvözits malaszt mélysége.
Kegyes Jézus emlékezzél,
Hogy érettem kínt szenvedtél,
Ments meg kit véreden vettél.
Igaz te a bosszulásban,
Légy bő a megbocsátásban,
Mígnem állok számadásban.
Szívbe szállva fohászkodom,
Szégyen terül el arczomon,
Szánakodj bünös voltomon.
Ki Magdolnát föloldottad,
És a latrot meghallgattad,
Kegyed nekem is ajáltad.
Noha tőled nem érdemlem,
Tégy irgalmat mégis velem,
Hogy a tűzkínt elkerüljem.
Midőn ítélsz vég sorsomrúl,
Juhaiddal állasz jobbrúl,
Elválasztván a haboktúl.
Ha majd kiket megátkozol,
Bényeli az égő pokol,
Vígy oda ahol áldatol.
Halld meg ajkam könyörgését,
Tekintsd szívem törődését,
Nyugasztald meg éltem végét.
Az nap minden könybe borúl,
Mellyen a test hamujábúl,
Fölkelvén elődbe járúl.
Akkor Jézus nyújts irgalmat,
Hiveidnek adj nyugalmat,
Szenteiddel köz jutalmat.
HORVÁTH ENDRE
HYMNUS
Isten segíts! Királyok istene!
Emeld fel hozzád a király szivét,
Értelme légyen mint napod szeme,
Hogy végig lássa roppant helyzetét,
Hogy a ki fényben milliók felett van,
Legyen dicsőbb erényben, hatalomban.
Isten segíts! Népeknek istene!
Tedd jóra munkássá e nemzetet,
Hogy a mihez fog óriás keze,
Végére hajtson minden kezdetet.
Add hogy mit emberész és kéz kivíhat
Ne várja mástól mint szerencse díjat.
Isten segíts! Országok istene!
Ruházd fel áldásoddal eh azát,
Hogy mint az őskor boldog édene
Dúsan virítson bérczen, síkon át,
És míg a hűk keblén örömben élnek,
Pallost mutasson fondor ellenének.
Isten segíts! Szabadság istene!
Add hogy megértsük e nagy szózatot,
Adj csüggedetlen szívet is vele,
Hogy tűrni tudjuk, mint szent közjogot:
Tiszteljük azt a törvény ércz szavában,
S ha víni kell, a vérnek bíborában.
Mindenható egyesség istene!
Ki összetartod a világokat!
Engedd hogy bármi sorsnak ellene
Vezessen egy nemes s nagy gondolat,
Hogy nemzetünknek mindenik nyomára
Ragyogjon ember méltóság sugára.
VÖRÖSMARTY MIHÁLY
HYMNUS
Kárpátoktól Ádriáig
Zengjen a közének,
S vesszenek, kik ellenállnak
Forró zengzetének.
Kárpátoktól Ádriáig
Egy zenét akarnak:
Adjon isten szebb jövőt az
Ébredő magyarnak.
Szebb jövendőt mint a múlt volt,
Jobbat aj elennél;
Szebb jövőről régen él egy
Szent hit e nemzetnél.
Adjon néki hírt, hatalmat
A kivítt csatákra;
Nyugodalmat, de dicsőet,
Annyi belvitákra.
Légyen egység a királynak
S nemzetnek közötte;
Egyiránt mondják az áldást
Papjai fölötte.
Védje törvény a parasztot
Ura ellenében,
És az úr jogát a jobbágy
Tartsa épségében.
És mint vére egy anyának
Hitben és reményben,
Legyen egy a szétszakadt nép
Nyelvben, érzeményben.
S lészen áldás fénykörében
A magyar hazája,
Századokról századokra
Egység oczeánja.
E hitért élünk halunk mint
Őseink halának,
S általadjuk gyermekinknek
S gyermekink magvának.
S ivadékról ivadékra
Nem szününk remélni:
Kárpátoktól Ádriáig
Hogy magyar fog élni!
Kárpátoktól Ádriáig
Zengjen hát az ének:
Adjon isten szebb jövendőt
Árpád nemzetének.
GARAY JÁNOS
FOHÁSZ
Szent Istenem!
Téged ohajtlak,
Ha lelkem szent szomját a világnak
Múló kéje oltni képtelen,
Ha egemre felhők dulának
S könytül ázik a borús jelen,
És ha üdvek bolgogítva várnak
Mindenkor rám és minden helyen:
Akkor
Téged ohajtlak
Szent Istenem.
Szent Istenem!
Tégedet áldlak,
Midőn lelkem buzgó szent imában
Nyilvánitja hő érzelmeit
S bátran állok a vészek zajában
S lelked győzelemre lelkesít,
És merengve áldásid honában
Bámulom kezednek műveit;
Akkor
Tégedet áldlak
Szent istenem.
Szent istenem!
Téged imádlak,
A koránynak ébredő sugára
Imádkozva leljen engemet,
A nap, melly a déli pontra hága,
Tanúsitja hogy lelkem szeret,
A nap vallja, melly az égbe szálla,
Hogy oltárra tettem szivemet,
Mellyen
Téged imádlak
Szent istenem.
SZÉKÁCS JÓZSEF
Forrás: Költészeti kézikönyv, vagy magyar költemények példagyűjteménye, a költészet fajai szerint elrendezve, költészet tanulók számára. Szerkesztés Dr. Bloch Móricz, nyilvános oktató. Pest, 1845.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése