A KAKAS
Ébredj kakas koma! Hajnallik: így szollitá meg a veréb, a fészer alatt szunnyadó kakast. Tudnám én azt, felele ez; csak a hold világa hint fényt a felhők alól. Jó barátom, még szunnyadhatsz!
Magyaraim! Hányan dalolták már el a „Magyar hajnal hasad”-ot s Istenem! Még is be nehezen virrad.
FÁY ANDRÁS
A VARJAK GYŰLÉSE
Varjak gyülést tartottak. No mit végeztetek? Kérdé egy visszatérő a szarka. Azt, hogy a jövő gyülésen fogunk végezni.
FÁY ANDRÁS
AZ AGÁR ÉS FIAI
Az agárszuka először vitte ki két kölkét vadászni. Katangkórót hajtott fel ezek előtt a szél, s a tüzesek, nem ügyelve annyok intésére, üzték azt. Lihengve tértek végre anyjokhoz vissza, a mint közelre egy nagy sas reppene föl előttök. Hevesen eredtek a csalatkoztak ez u tán is, s reptét a lankadásig követték futásokkal. Fáradtan kullogtak most mát anyjok mellett, a mint a nyúl előttök fölpattant. Űzte a szegény anya mint űzhette, de hanyatló öregségét fáradt fiai nem segélhetvén, elszalasztotta azt. – Lássátok fiaim, így feddődzék az öreg, így van az, ha korán elenyelgitek erőtöket, azután az igai vadra nem jut erő és gyorsaság.
FÁY ANDRÁS
HÉBE S A SAS
Nem bágyaszt nem csüggeszt-e el,
Midőn villámszóró urad elébe
Tüzelgő menykövekkel
Olly távolról felszállnod kell?
Kérdezte egykor Hébe
Zeüs kedves madarát,
Itatva azt nectárjával.
Ez telve kéj árjával:
Oh istenné! – illy választ ad -
Valljon bágyadtság s csüggeteg
Engem mikint szálhatna meg,
Midőn arany csészédben
Rám illy jutalom vár itt fenn!
Bár melly terhes tiszt is könnyűvé lesz,
Ha méltó bért s jutalmat vesz.
SZENTMIKLÓSSY ALAJOS
A PILLANGÓ S A CSEREBOGÁR
Hiába kérkedel
Szemfényvesztő tündér kecseddel!
Egy hímes pillangóhoz így
Szólt egykor az irigy
Cserebogár: tudjuk nemed miből áll,
s hogy nem rég rút hernyó valál.
Mit teszen az? ád illy választ
A színes repkedő; nem azt
Millyen valék, kell felvenned,
De most millyen vagyok, tekintened.
SZENTMIKLÓSSY ALAJOS
A KÁNYA ÉS A HÁZI MADARAK
A házi madarak látván, hogy a kánya körmeitől végkép meg nem menekedhetnek, alkuba szálltak vele, melly szerint koronként meghatározott zsákmányt igértek a rablónak. Az alkut helyben hagyá a kánya, de illyen záradékkal: kivévén ha rendkivüli jó étvágya lenne. A záradék áll, s a házi madarak pusztulnak, mint elébb, mert a kánya étvágya folyvást rendkivüli jó.
Az önkénytől függő kikötés, semmivé teszi az alkut.
A FŰZ ÉS A CSER
A patak melletti fűz felszóllalt a bérczderéki cserhez. Ej bátya, be lassan gyarapodol, hiszen midőn engem ide ültettek, akkor is elég koros valál, s ime én most vastagabb s lombosabb vagyok náladnál. Éppen az a baj, válaszolt a cser, hogy igen hamar gyarapodván, sem tömötséged sem erőd nincsen, s a kemenczében is csak elfüstölögsz, a nélkül, hogy isten igazában melegítenél.
Hamarkodó munkának sok a lazája.
SZILÁGY
A VÉN ZERGÉK ÉS GIDÁIK
Ifjukat illet tűz, mérséklet aggokat.
A bércz derékon jártak a havasnak agg
Zergéi, s látván, mint szökellenek fel és
Alá, merészen, messze sziklaszálakon
Gidáik; feddék a merész szökéseket.
De közbeszóllott egy: miért, kortársaim,
E dorga szózat? Hadd szökeljenek, hiszen
Ha már gidákul lassuak leendenek,
Korunkra jutván nem birnak lépni a sikon.
CZUCZOR GERGELY
Forrás: Költészeti kézikönyv, vagy magyar költemények példagyűjteménye, a költészet fajai szerint elrendezve, költészet tanulók számára. Szerkesztés Dr. Bloch Móricz, nyilvános oktató. Pest, 1845.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése