VIRÁG BENEDEKHEZ
Mit te Kelenföldnek koszorús zengője, dalloddal
A bús fellegeket hasogatva megosztod egünkön,
És tüzesen keltvén a nyugvó nemzeti lelket,
Ifjat, üdöst egyiránt munkás életre siettetsz:
Im éled, gond-nyomta fejét válladra nyugasztva,
Káros csendbe merült nyelvünk szép angyala éled,
S félve nyíló szeme a fölbuzdúlt ifjakon áll meg,
A kik az érdemek útján élni sietnek utánnad.
Hunnia kertje virul: fakadoznak gyenge virági,
S már szabadabb lombbal kelnek zöld fái az égbe,
Csak zivatar ne bocsássa dühét kis fürteik ellen,
Miglen erősödnek. Hajh! Csak féreg ne eméssze
Gyökeiket… De hová visztek kétségbe merengő
Gondolatok? Most tiszta remény biztassa ügyünket.
A ki jeles példán buzditó szóra nem indul,
Rest az, vagy félénk: testének rabja s szivének.
Engem serdülő korban megbájola nyelve
Győztös apáinknak, s noha lassan, szüntelen érzém
A titkos lángot, melly ösztönt nyújta erőmnek.
Igy haladék akadozva soká. Megláttalak aztán
Kis számú jelesink közt téged, s a mire eddig
Kedvem volt, megerősödvén példáitok által,
Folyvást és hevesen követém, s mértékbe szorítám
Kisded vágyaimat, rendetlen képzetim árját.
Most midőn ez már húszon túl második évem,
Néha az andalodó ifjúság gondjait írom,
Legtöbbször még is történeteikbe tekintvén
Szívemelő tettet jegyzek ki az ősi üdőből.
Már a veszni menő Salamont játékba vezetvén
Elzengém, fene visszavonást mint gyujta közötte,
S a fejedelmek közt Vidnek ravasz ördögi lelke,
S melly foganatlan volt panaszos feddése, keserve
A bölcs Ernyeinek… Salamonban nem vala rosz szív,
De könnyen hajló. Hitt, s elvesze a gonosz által.
Igy késértem el őt a bús mogyoródi hegyekhez,
Hol végső romlásra jutott szép híre hatalma.
Majd felemelkedvén daliás próbára, csatákról
Énekelek. Vérrel jutnak diadalra vitézim:
„Fölriad a szomorú Karpát, és büszke tetővel
Verdesi fellegeit, hogy oszoljanak a magyar égről!”
Igy készülgetvén, ha szerencsét enged erőmnek
A jó természet, s hozzám nem mostoha, majdan
Honnunk oltárán, mint hű fia, áldozom én is.
Ezt neked, a ki utat törtél vagy szebbre simitál,
És ki irásra hevült elméknek nyájasan örvendsz,
Nyujtom tiszteletül… Élj s folyjon csendes özönnel
A Duna lábod alatt, ha mikor hídjára menendesz,
S oly termőfákat hozzon, millyent te kivántál
És veled a honban minden jámbor magyar ohajt.
Majd ha Kelenföldünk új díszt vesz régi nevével,
Tégedet említünk legelőször is, a ki az ősi
Tisztes üdőből e szép szót ajakunkra emelted.
VÖRÖSMARTY MIHÁLY
VIDA LÁSZLÓHOZ
Mig más szép hitvesét rengetve karjában,
A szerelem bájos kelyhét ürítgeti,
És visszaifjodván fija játékában,
A rózsakort újra nyarában élheti;
Addig te, elmaradt kedvesed s fiadtól,
Te, kinek reményit a halál elnyelé,
Örömidtől messze, tova tenmagadtól;
Illy panasszal indulsz a jövendő felé:
Nincs, kivel lehetne el nagy utat tennem,
Ki csüggedésimben segéd kart nyujtana,
Kire támaszkodnám, ki fogódznék bennem,
És együtt pihenne, együtt bolyongana.
Majd ha az időnek ón súlyai nyomnak,
S vándor botját kezem fáradtan emeli,
Leszen-e ki terhét feloldván vállamnak,
Lelkemet a tulsó partra átöleli?
Látom, leszáll a nap, ez a jótét atyja,
Az egész természet mély gyászba rejtezik,
Az esti lengeteg őtet sóhajtgatja,
S kiholtát a mező virági könnyezik:
Engem, mikor a szép földet és az eget
Elzárja előllem az örök éj gyomra,
Ki sirat meg forrón, áldva ki emleget?
Ki ültet cziprusfát szendergő poromra,
Nem! A magtalannak tünemény világa.
A hol ő bujdosott, csak egy vadon homok,
Mellyből a nyomorúlt mihelyest kihága,
Enyészien enyésznek ösvényin a nyomok.
Éljetek nemzetemért: ez fő polgár míve,
Ki hírének arany oszlopot is tehet;
Kinek csak könnye van és lángoló szíve,
Hazájáért annak csak halnia lehet.
Vajha így tünődnék sok nagy előkelő,
S e képpen rettegné nevének homályát,
Mig a közvirágzást nem tenyészti elő,
S magának ragyogva futja a nap-pályát;
Ki könnyen tavaszra nyithatván a telet,
Hidegen, mint a hold, fénylik le sugára,
Mégis reménye van, hogy a hív tisztelet
Márványt fog emelni, ha kidől, halmára.
Hasztalan, éltében elveszett a hiú,
Dicsőséget arat, ki érdemet vetett.
Óh feledtetést, te nemes férfiú,
Hazafi tettedben nyersz örök életet.
Rádlai védlette nemzeti szinünket,
Mellyet az agg örvény már csak nem besodra;
Azt hogy óvd szokásink, ruhánk és nyelvünket,
Wesselényi útán te vőd kormányodra.
S im az unalomnak temérdek rabjai
A gondtul enyhülni te hozzád sietnek;
Megnyilnak előttünk hajlékod ajtaji,
S tágul vas bilincse rajtok az életnek.
Itt a szenvedőnek menedéke s honja.
Itt az elnyomatott lehány minden terhet;
Az, kinek szárnyait e föld alá vonja,
Itt repülésének szabad eget nyerhet.
Itten minden kor, rang, és nemzetű
Képezheti lelkét, mulatva józanul,
S az, kihez nem szólhat a tanács holt betű,
E világ tükréből foganattal tanul.
Te előteremtvén a régi hőseket,
Életet varázsolsz néma tetteikbe,
Te megtestesited a jó erkölcsöket,
És azok a nézőt szent tűzzel töltik be.
Ekkor edződik meg az érzékenykedő,
A kőszikla kebel először itt vérez,
Elveti ostorát a kegyetlenkedő,
A tigrisi bosszú szelidebben érez;
S midőn mindenkinek a szép s jó vezére,
És mellyét a virtus fedezi mint paizs;
A setétségnek is elviszed völgyére,
Figyelmessé tévén még a rosszakra is,
Hogy lássa a gonoszt, e föld szörnyetegét,
Kit megvesztegetett a bűnnek maszlagja,
Lássa a törpéket, a hiúk seregét,
És gyűlölje amazt s ezeket kaczagja.
Ha van ki nem segit a süllyedő hazán,
Királyért kinek nem buzog a vére,
Ha van biró, a ki nem fontol igazán,
S gazdag, ki nem ügyel szegény sérelmére,
Ha van, ki mostoha édes gyermekéhez,
Magzat ki szüleit szentül nem tiszteli,
Ha van testvér, a ki hideg testvéréhez,
S rokon, ki rokonát álszivvel öleli,
Ha van házasok közt egymást gyűlölhető,
Ha ki fogadását megtöri erőssen,
Ha van hűtlen barát, csapodár szerető,
És ha van nem ember, nállad ember lészen.
Örvendz. A láncz, mellyel magát egyesíti
Az élőkhöz a holt, neked el nem szakadt:
A ki nemzetének erkölcsét szebbitti,
Az hágy maga után háláló fiakat.
SZEMERE PÁL
F. ENDRÉHEZ
Ne szidj barátom, hogy soká nem írok;
Közel valál te, s vagy távolban is
Mindig szivemhez; nem feledtelek,
Bár hallgaték. – De tárgynak sem valék
Épen szükében: mert leirhatám
A zajló tengert hegyhullámival,
Mellyek dühöngve törtek a vadul
Fuvó szelektől űzve – part felé;
A permeteggé zúzatott habok
Szörnyű haragját a bús föllegek
Sebes futását, a villámokat,
S az árbóczokra hulló menykövek
Rémcsattanásit, és a jajveszéklő
Matróz szidalmát, mellyet a feszített
Kötélsorok közt, élesen sivító
Szél szaggatottan horda szét, irány
Nélkül, viz, ég, és föld közt nyargalózva!…
Szóval, barátom! Adhaték vala
Irtózatos szép képet a viharról,
Melly e napokban dúla tengerünkön;
De gondolám, mit ér csak vázlatot
Közölni arról, mit kellőn leirni
Költői gazdag ész tudhatna csak?
És hallgaték; mert könnyü jambuszom
Hiába vágyna élet és halálra
Küzdő elemnek harczait leirni.
Inkább szeretném, hogyha nem remegve
A hosszú úttól, nehány napra a
Sáros Göcsejnek illatos mezőit
Elhagyva, szirtes partú tengerünket
Meglátogatnád, s könnyü csolnakomba
Beülve, a már csöndes hab felett
Bátran haladnánk által a babérdús
Abbáziába, vagy ha tetszenék,
Tar Vegliába, hol halomra dőlve
Hős Frangepánok ősi vára áll;
És szólanánk ott a hon hajdanáról:
Elhunyt atyáink véres harczairól,
A vad tatártól üzött bús királyról,
Avagy Lajosnak Nápolyt zaklató
Erős hadáról és győzelmiről.
S arról: mi adhat a jelen, s jövő,
A hű Magyarnak? – Éj s ború után
Lesz-e derűje s fényes nappala,
Melly őt erőre edzze; s a világ
Ismerni őt, úgy mint csatáiról
Ismérte egykor, ismét fogja-e
Csöndes szabadság szép gyümölcsiről?
S ha majd keresztül bolygtuk a Dunát,
A sziklarejtő keskeny Ádriát,
A messze Pontust, s merre Hercules
Két oszlopán túl bátor volt Columbo
Hajózni: és a kedvező szelektől
Üzött hajóknak büszke árbóczán
Lobogni láttuk a hármas magyarszint;
Akkor reményljünk, Endrém, megjövendett
Kedves hazánknak fényes szép jövője!
Élj boldogul, s írj: valjon eljöhetsz-e?
Karom kitárva várlak; - ah jövel!
CSÁSZÁR FERENC
Forrás: Költészeti kézikönyv, vagy magyar költemények példagyűjteménye, a költészet fajai szerint elrendezve, költészet tanulók számára. Szerkesztés Dr. Bloch Móricz, nyilvános oktató. Pest, 1845.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése