A TUDOMÁNYOK
Midőn a földet elhagyá Saturnus,
És a nagy minden keblébe rejtezett,
Két égi szűz maradt az embereknél:
A szent igazság, és a szűz szemérem,
Kik mint az égnek hív küldöttei,
A jámbor népek kormányit vezették.
Örök békesség és arany szabadság,
Víg ártatlanság és minden égi jók
Lakoztak vélek, a boldog világban.
De a halandók csak hamar megunták,
Ezren jóltévő égi védeket.
Mert sokban ellentáltak a nagyoknak,
A büszke nagyravágyás kényeit
S a rút gonoszság titkos czélait,
Mint őrálló bírák, meggátolák;
Mellyért is ők az emberek közül
Kizáratván, dicsőbb honjokba tértek.
Már így sokkal szebben folyt a világ.
Most a hatalmas már hatalmasabb lett,
A víg vigabbnak érezé magát,
A dús pedig sokkal gazdagabbnak.
De csak rövid volt e hiú öröm,
A gyenge csak hamar kezdé érzeni
Kevély nyomását a hatalmasoknak;
Az erő nem létét pótolá nyomosság,
S rettentővé lett láthatlan keze;
A sok hasznos csekély romlása által
Kiszáradt a bőség s duskálkodás ere;
Fortély ellen fortély, erőszak ellen erő,
És fegyver ellen fegyver volt szegezve:
S már már kiveszni tért e halgatag faj.
De megszáná a földet Jupiter,
Menj! S hozz ki tárom titkos rejtekéből
Észt és bölcsességet e vak fajzatoknak.
Nem észt, hanem ravaszságot lopott,
S csak azt adott nekik Japet fia;
S most a szemérem és a szent igazság,
Kiket nekik küldék, im visszatértek.
Készült tehát az Aegis asszonya,
A bölcsesség dicső szövétnekével
A földre szálni és az embereknek
A tudományok szent kincsét osztani.
S minthogy saját komolyságát tudá,
S a földi gyarlóságot ismeré:
Az ő ifjabb s vidámabb húgait,
A nyájas múzsákat küldé elől,
Hogy készítsék kedves játékaikkal,
A vak szilaj lelkekhez útait.
Diszlett e mód. Mert ámbár voltak olly
Múzsák, kik a kedveskedést fölösleg
Üzvén, lettek nagyok kaczérai:
De mások, kik megtartották tovább is
Az ő mennyei ártatlanságokat,
Az emberekbe szent szikrát leheltek.
Kikben tüstént gyuladt az aetheri rész,
Melly egy rokon kötél az égiekkel;
S hálás kezekkel kezdék elfoglalni
Minerva égi áldomásait.
Most láták, hogy dobzódások veszély,
És a pusztítás ádáz balgatagság;
Hogy minden emberek csak egyneműek,
S minden közjó az egyesbül ered!
Azólta van remény, hogy a halandók,
Mennél több fényt nyernek Pallas kezébül,
Annál forróbban fogják majd ölelni
A szent igazságot s a hiv szemérmet.
S akkor majd ismét Krónos boldogabb
Századja hozzánk visszatér az égbül.
BERZSENYI DÁNIEL
ELHAGYOTT ANYA
Ismérek egy édes, ah árva anyát,
Melly búnak eredten emészti magát,
Elhagyva, kerülve leányaitól,
Bár értök epedve a hív anya szól.
„Oh jertek ölembe,
Szép gyermekeim,
Áldásra emelten
Várnak kezeim.
Óh jertek, oh jertek, az édes anyához,
Itt ül lekötötten a szörnyű magányhoz;
Óh jertek ölembe
Gyermekeim,
Mig el nem apadnak
Hév könyeim.”
„Én szültelek, álltam
Bölcsőtök előtt;
Emlőim adának
Új életerőt.
Mint kis csecsemőket
Már én emelélek,
Míg bennetek alvék
A gyermeki lélek.
Én látnotok adtam
Olly nap sugarát,
A mellyet irigyel
Sok földi család.
Szép arczaitoknak
Én adtam e bájt,
Melly annyi szivekben
Viszhangra talált.
Én termetet adtam
Olly őzi sugárt,
S szűz kebleitekre
A liliom-árt.
Én adtam a szájnak
Az édeni mézet,
Melly akkor is édes,
Ha tőreit érzed.
Én adtam e tündér
Lángu szemet,
Melly a szerelemnek
Csillaga lett;
Melly egy sugarával
Szül enyhe tavaszt,
Egy más sugarával
Elégeti azt.
Szépségimet ime reátok adám,
Hogy halljam e szókat: „oh édes anyám!”
Hogy zengjen e név is
Ajkitokon,
S elhalva ne légyek
Bús napomon.
O jertek, o jertek
Az édes anyához:
Itt ül lekötötten
A szörnyü magányhoz.
Oh jertek ölembe
Gyermekeim,
Mig el nem apadnak
Hév könyeim.”
Így szólal esengve.
Hiába, hiába!
Nincs a ki omoljon
Szülői karába.
Sors űzi fiait, remeg élteikért;
Ah! lányai égnek az idegenért.
S ő ott ül örömtelen és egyedül,
A köny kiapadva szelíd szemibül,
S mint lelke-törötten az égre tekint,
Láthatni kövülve az anyai kínt.
Csak szívdobogása jelenti hogy él,
S minden dobogással egy élet alél.
***
E bús anya képe te képed, o hon!
Márvány kebel átka van asszonyidon.
VÖRÖSMARTY MIHÁLY
Forrás: Költészeti kézikönyv, vagy magyar költemények példagyűjteménye, a költészet fajai szerint elrendezve, költészet tanulók számára. Szerkesztés Dr. Bloch Móricz, nyilvános oktató. Pest, 1845.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése