(Ősszel)
Ez éjszakán, míg a szél durva tőre
a nyár tetemét hosszan elhasítja,
felsejlett, szobám falára vetődve,
sötét arcodnak szép cigány-profilja.
Viruló rétek. Folyók jatagánja,
virágok tiszta vérszínében ázó.
Leanderek. Kunyhók. Mezők viránya.
Fönt a hegyek közt negyven útonálló.
Épp ébredsz egy olajfa árnyas enyhén,
ocsúdván az ének szirmaira,
lelked földnek és égnek foglyul esvén...
Míg oltárát otthagyva, egy lila
kökörcsint gyújt ki, lábadhoz helyezvén,
a népdaloknak édes angyala.
(Forrás: Rafael Alberti: Az ismeretlen angyal – Válogatott versek 24. old. – Európa Könyvkiadó Bp., 1962.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése