Sujánszky Antal (1815-1906): Hajadon imája

Imát rebegtek ajkaim,

Nem testi kellemért,

Mit annyi kába női sziv

Örök vesztére kért:

A rózsa arcznak bájai,

A szem varázs tüze:

A hajtekercs, mit fejdiszül

Müvészi kéz füze;

A tünde termet; bíborajk,

Mina ledér mosoly,

A homlok csába fényivel

Vakitva összefoly.

Mind puszta semmi, mind hiu,

Előtted, istenem!

Ha a kebelnek mély ölén

Csak bűn-paraj terem.

A hit, remény és szeretet,

S a tiszta, szűz erény,

Melly illatozva fölvirul

A szivnek édenén.

Nyer égi tapsot, méltatást,

S kegyelmi harmatot;

Már itten angyalok közé

Emelvén magzatod.

A szép alak, ha bent a sziv

Erényre nem hajol;

„Meszelt koporsó, hol halál

S bús hervadás honol.”

Forrás: Őrangyal Pest, 1844.

Szabó Imre: A szent család

„Magasztos érzelem

Igéző bámulat,

Szendergő szivemen

Olly ritka hangolat!

De látva e család

Csodás személyeit,

Nincs ajk kimondani

Szivemnek képeit.

Olly tiszta szent e kör,

Mint angyaltársulat,

Nem férkezett oda

A vétkes öntudat,

Mennyország képe az,

Hol Istentrón körül

A tiszta szellemek

Szent serge üdvezűl.

Oh hol van annyi szó

S olly forró képzelet,

Melly visszaadja e

Magasztos képletet,

A földnek porfia

Csak térdre hullhat itt,

Imára nyitva föl

Halandó ajkait.

Imádva térdein

Az Istent, és atyát,

Ki üdveziteni

Küldé le szent fiát,

S ki a szülék között

Mosolygva hirdeti,

Hogy átkunk lánczait

Darabra tördeli.

S mikint a szűz anyát

Úgy minket is szeret,

S ez egyben átölel

Végetlen ezreket. –

Légy áldva szűz anya,

Légy áldva szent család,

Melly Krisztus Jezusban

Üdvünket ápolád.

Forrás: Őrangyal Pest, 1844.

Szelestey László: (1821-1875) Merengés

Gyakran künt a csöndes alkony

Szobámból engemet,

Midőn a nap minden sugárt már

A bércz mögé temet.

S fölállok a hegy zöldes oldalára –

Szent ihletéssel telve a kebel:

Magasra száll a lélek gerjedelme,

Magasra, mint az ég örök szerelme

S a természettel együtt ünnepel.

S merengve buzgó mámorában

A hit malasztja szállja meg,

S imádja mintegy öntudatlan,

Kitől csak a bünös remeg!

S ha fölzeng benn falun az estharang,

S buzgón csendelg e hang az ormokon:

Megnyilnak ajkim e szelíd imára,

S lelkem a sziv ez érzékeny szavára

Hitében a nagy éggel lesz rokon.

Forrás: Őrangyal Pest, 1844.

Halászy József: Bünös nő

I.

Szép volt a nő, ledúlt vonásain

Most fájdalom borúja  ül,

A büntudat lesujtó kínai

Beszélnek szemnedűibül.

Lehajtja bánatos fejét, s a föld

Porán zokogva térdre hull,

Nem szól, esdőn csak ég felé tekint,

Azt hijja védoltalmaul.

’O! hagyjatok – kiált keserviben

Az üldöző csoport felé –

Önérzetem maró kigyója megrohant

S bünöm jutalmát meglelé!’

De a csoport vadan tolul nyomán,

S bünös szidalma végtelen,

Míg szégyen, és kin terhitől a nő

Leroskadt életjeltelen. –

II.

Mi jobb az életnél? mi édesebb

A tiszta sziv fohászinál?

Jobb, s édesebb a bünös érzete,

Ha biztató kebelt talál!

A porba hult nő fölveté szemét,

És Jézus arczát látta ott:

A vész után szivárvány tünt elé,

Melly szivborúin áthatott.

A részvevő arcz milly dicső vala!

S magasztos, mint a napkelet,

Rajt’ volt, miket megirt a biblia, -

Kérdés, s reá a felelet.

S a tévedőkhöz szól a Jézus, kik

A társbünöst szidalmazák,

S ők mint a verseny győzött hősei

Megszégyenülve álltanak.

’Ki nem talál bünt tiszta kebliben,

Vagy roszrahajló érzetet –

Az légyen első, ki a nő után

Hajítson büntető követ!’

Igy végezé szerény dorgálatát

Szent Jézus a csoport előtt, -

S ki bünkövet hajítna, egy se volt

Az öntudat rabok között…

S az Istenember fölsegélve majd

A föld porában térdelőt:

Míg élte tart, a büntövis helyett

Erényfüzér diszíti út.

Forrás: Őrangyal Pest, 1844.