I.
Szép volt a nő, ledúlt vonásain
Most fájdalom borúja
ül,
A büntudat lesujtó kínai
Beszélnek szemnedűibül.
Lehajtja bánatos fejét, s a föld
Porán zokogva térdre hull,
Nem szól, esdőn csak ég felé tekint,
Azt hijja védoltalmaul.
’O! hagyjatok – kiált keserviben
Az üldöző csoport felé –
Önérzetem maró kigyója megrohant
S bünöm jutalmát meglelé!’
De a csoport vadan tolul nyomán,
S bünös szidalma végtelen,
Míg szégyen, és kin terhitől a nő
Leroskadt életjeltelen. –
II.
Mi jobb az életnél? mi édesebb
A tiszta sziv fohászinál?
Jobb, s édesebb a bünös érzete,
Ha biztató kebelt talál!
A porba hult nő fölveté szemét,
És Jézus arczát látta ott:
A vész után szivárvány tünt elé,
Melly szivborúin áthatott.
A részvevő arcz milly dicső vala!
S magasztos, mint a napkelet,
Rajt’ volt, miket megirt a biblia, -
Kérdés, s reá a felelet.
S a tévedőkhöz szól a Jézus, kik
A társbünöst szidalmazák,
S ők mint a verseny győzött hősei
Megszégyenülve álltanak.
’Ki nem talál bünt tiszta kebliben,
Vagy roszrahajló érzetet –
Az légyen első, ki a nő után
Hajítson büntető követ!’
Igy végezé szerény dorgálatát
Szent Jézus a csoport előtt, -
S ki bünkövet hajítna, egy se volt
Az öntudat rabok között…
S az Istenember fölsegélve majd
A föld porában térdelőt:
Míg élte tart, a büntövis helyett
Erényfüzér diszíti út.
Forrás: Őrangyal Pest, 1844.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése