Az alkotott világ
Diszében álla már,
S az égi mű fölött
Fénylett a napsugár.
S az Isten végtelen
Kegyelmi zálogul,
Az embert szentelé
Föl élő templomul.
Égő szövétnekül
Világit benn az ész.
Derű-sugáritól
Körében fény tenyész.
Oltárnak emelé
Keblében a szivet,
Harangnak önteté
A lelkisméretet.
Hogy ünnepélyesen
Emelne hangokat,
Ha szíve szűz ölén
Erény – az áldozat.
Ha lelkesülve fog
Rebegni szent imát,
Dicsérve lángolón
Az élet fő urát.
Hogy búsan kongana
Halotti éneket,
Síró panaszival
Fölrázva a szivet.
Ha dult ölén a bün
Kórója teremne,
S erénytől parlagon
Hervadna édene.
Forrás: Őrangyal Pest, 1844.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése