I.
Hol annyi vész sujtotta már
Árpád dicső honát:
Sebes gőzös hasítja most
A országos Dunát.
Örök szavaknak tartanád,
Az ágyu ha morog,
Josló, hogy e kis nemzet még
Újjá születni fog.
Elszáll- utána a habok
Egyet kavarganak,
Miként a mély imádkozók
Ha felsohajtanak.
Tán ezt sohajtják: a magyar
Példát erről vehet,
Vigyázva ész világinál
Haladni mint lehet?!
II.
A gőzhajó sebes nyomán
Habgyöngy kering alá,
S e gyöngyöket a napsugár
Aranyba foglalá.
És ünnepelve lejt odább
Dunánk határain,
Mint őrködő emlékezet
A mult virányain.
Tán azt akarja mondani –
figyelj rá o Magyar! –
Hogy drága gyöngynél is becsesb,
Vércseppeket takar.
S fásult szivünk érzelminél
Még sem emelkedett
Egy köny is, itt elvérezett
Mártyraink felett.
Forrás: Őrangyal Pest, 1844.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése